Kajtár Máté gépészmérnök-hallgató (22 éves)
■ Tizenöt volt, amikor édesapjától hallott egy történetet. Egy üzemanyagtelepről szólt, ahol az acéltartályok kilyukadtak, káros anyagokkal szennyezve a talajt. A problémát úgy oldották meg, hogy felgyújtották az üzemanyagot, újabb jelentős környezeti károkat okozva. „Ez az eset akkora hatással volt rám, hogy azonnal a megoldáson kezdtem gondolkodni, s vittem az ötleteket vegyészmérnök édesapámnak és a kollégáinak, mígnem az egyik javaslat jónak és végül megvalósíthatónak is bizonyult.”
Tripla falú tartályával, amely veszélyes folyadékok biztonságos tárolására szolgál, Kajtár Máté 20 évesen megnyerte az országos innovációs tehetségkutató versenyt, s az európai fordulóban különdíjat kapott. Egy évvel később pedig aranyérmet nyert a fenntarthatósági olimpián, Houstonban. A BME gépészmérnök-hallgatójaként találmányáért dékáni és rektori dicséretben részesült, és köztársasági elnöki kitüntetést is kapott.  A legnagyobb élményt mégis az jelentette, amikor bejutott a New York-i tőzsdére: az ötven leginnovatívabb fiatal kutató egyikeként mutathatta be a találmányát a börze épületében egy nemzetközi innovációs csúcstalálkozón. A szabadalom még elbírálásra vár, de Máté máris a továbbfejlesztésen gondolkodik, és egy új probléma is megragadta a figyelmét: a gázvezetékek javítását is szeretné sokkal gördülékenyebbé tenni.
Hosszú távú tervei közt szerepel, hogy az angol és német mellett még jó pár nyelvet megtanuljon. Az arab is érdekli, hogy anyanyelvükön értekezhessen azokkal, akiknél az olaj van. Szíve szerint meg sem állna tíz idegen nyelvig. Emellett édesapja vállalkozását szeretné továbbvinni.

– Hogy tartja el magát?
– Magával az ötlettel nem kerestem még pénzt, mert jelenleg a szabadalomra vár, de ösztöndíjakat nyertem már a tanulmánnyal. Emellett jelenleg is dolgozom édesapám vállalkozásában.
– Miből fog megélni?
– A szakmámból szeretnék megélni, és a mesterképzés elvégzését követően édesapám vállalkozásába betársulni. Az olajiparban nagy pénzek mozognak, ha az ember be tud futni egy ötlettel, jó lehetőségek nyílnak.
– Itthon vagy külföldön?
– Pár év külföldi tapasztalatszerzés után mindenképpen itthon dolgoznék.
Kenesei Zsanett atléta, középtávfutó (19 éves)
■ A sporttal nőtt fel, testnevelő tanár édesanyja biztatására egészen pici korától kezdve mindent kipróbált a labdajátékoktól a táncig. Kilencéves volt, amikor eldöntötte: futó lesz, és 13 éves korától a középtávfutásban országos bajnokságok sorát nyeri. „Életem eddigi legjobb döntése volt, hogy futni kezdtem, de minden más sport, amit korábban megismertem, segíti a mostani pályafutásomat: a tánc az egyensúlyérzékemet fejlesztette, a labdajátékok a finomkoordinációra tanítottak.”
Amellett, hogy versenyszerűen sportol, Zsanett mindig is kitűnő tanuló volt, 11. osztályosként 3. helyezést ért el az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen történelemből. Napjai szigorú órarend szerint telnek, s vallja: a szoros időbeosztásnak köszönhetően jut ideje mindenre, és sokkal kevésbé stresszel, mint a temérdek szabadidővel rendelkező kortársai. A BEAC sportolójaként 17 magyar bajnokságot nyert, közöttük tavaly kettőt a felnőttek mezőnyében, 14-szeres korcsoportos válogatott, és két korosztályos csúcsot tart, mindkettőt 1000 méteren. Európa- és világbajnokságon is rajthoz állt már. Legnagyobb álma, hogy egy felnőtt-világbajnokság döntőjében fusson. Szerinte a futás kitartásra tanít, és soha nem lehet unalmas. „Nem kell hozzá semmi, csak a két lábam, a futócipő, és menni előre, miközben teljesen átjár a szabadság érzése.”
Rendkívül tudatosan építi karrierjét. Szeretné, ha a sport élete végéig elkísérné, de mert komoly szinten huszonéves koránál tovább nemigen űzheti, az ELTE kínai szakán ismerkedik a távol-keleti ország nyelvével, kultúrájával és történelmével. Mint mondja, az üzleti élet felé kacsingat, így nem véletlen, hogy Kínára fókuszál, mert az a világ egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága.

– Min változtatna?
– Itthon sajnos néhány kiemelt sportágat kivéve eléggé gyerekcipőben jár a tehetséggondozás, ez az atlétikára még inkább igaz, az utánpótlás csak ideig-óráig „marad a pályán”, így a felnőttmezőny félelmetesen szűk. Népszerűsíteni kellene az atlétikát, pénzt befektetni, nagy tömegekhez eljuttatni a hírét. Emellett a sport és sportágak főszereplőinek (sportolóknak, edzőknek, sportvezetőknek) kellő megbecsülést illene kapniuk.
– Keresett már pénzt?
– Nem, és nem is szeretnék, a futás nekem kikapcsolódás, nem szeretném, hogy valaha is kényszerré váljon.
– Miből fog megélni?
– A sportban kialakított kapcsolataimat kamatoztatva, emellett a délkelet-ázsiai kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése érdekel. Kína a világ egyik vezető sportszergyártója, de ezen kívül is határtalanok az üzleti lehetőségek a távol-keleti régióban.
– Itthon vagy külföldön?
– Mindenképpen itthon maradok, imádom Budapestet, és semmilyen más országban nem tudnék tiszta lelkiismerettel élni.
Szilágyi Csenge színművészhallgató (22 éves)
■ Elsőre bejutott a színművészetire, pedig még a 18-at sem töltötte be, amikor az első rostán a felvételi bizottság elé állt. A költészet napja volt, emlékszik, és tőle persze egy József Attila-verset kértek. Odaállt hát, teljes nyugalommal, és előadta. Ehhez azonban szükség volt a nagyon is tudatos és alapos felkészülésre, és Csenge még egy utolsó próbatételt is állított maga elé. „Beneveztem egy szavalóversenyre, és megfogadtam, ha a végső fordulóban helyezést érek el, beadom a jelentkezésem az egyetemre.” A versenyen második lett, és még az egyik zsűritag figyelmét is felkeltette: Jordán Tamás biztatta, jelentkezzen, de ha nem sikerül, akkor se keseredjen el, hanem keresse fel őt Szombathelyen.
Ám felvették, és a sikerek sem várattak sokat magukra. Negyedéves hallgatóként az idén megkapta a Nemzeti Színházban bemutatott Bródy Sándor-darab, A tanítónő címszerepét. Eredetileg Schell Juditnak szánták a szerepet, de mert babát várt, Novák Eszter rendező, Csenge osztályfőnöke tanítványának kínálta fel a lehetőséget. „Elsőre nem is az örömöt, inkább a mázsás súlyt éreztem, és csak annyit voltam képes kibökni, hogy jó, akkor vágjunk bele.  A megfelelési kényszer keveredett bennem a kollégák iránti mélységes tisztelettel, hiszen olyan művészekkel játszhatok együtt, mint a Nemzet Színésze cím két birtokosa, Molnár Piroska és Bodrogi Gyula. De a szorongás gyorsan múlt, mert rengeteget segítettek, befogadtak, és végül még meg is szerettek.”
Nyáron sem pihen sokat, a Kőszegi Várszínházban játszik, és bár szívesen kipróbálná a filmezést is, hosszú távú tervei közt a színház áll az első helyen. A szabadúszás helyett azonban, ha lehet, sokkal szívesebben játszana egy társulat tagjaként.

– Min változtatna?
– Jó lenne, ha mindenki pusztán a teljesítménye alapján foglalná el a 
helyét a szakmában. 
– Miből fog megélni?
– Szeretnék a színészetből megélni, de ez a pálya – Magyarországon legalábbis – nem szólhat a meggazdagodásról és a pénzről.
– Itthon vagy külföldön?
– Sokat gondolkoztam ezen, de úgy érzem, csak az anyanyelvemen lennék képes kihozni magamból a maximumot.
Vidákovich Sámuel festőművész-hallgató (20 éves)
■ Már négyévesen eldöntötte, hogy festő lesz, s ebben nem kis szerepe volt annak, hogy művészcsaládba született: édesapja keramikus, édesanyja rajztanár. Bár az óvó nénik sohasem dicsérték meg a rajzait, ezt korántsem bánja, hiszen még a legnagyobb művészek tehetségét sem szokás ilyen korán felismerni. A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolában reklámgrafikát tanult, ott kezdetben a tanárok olyan precíziós feladatokkal fejlesztették a diákokat, mint például Vasarely-képek másolása tized milliméteres pontossággal. Ezek a kihívások komoly nehézséget okoznak egy 14–15 évesnek, de Vidákovich Sámuel egyenesen rajongott értük. Meg is lett az eredménye. Később számos tipográfiai és tervezői feladat során vette hasznát a megszerzett tudásnak.
Amikor a Pécsi Balett felkérte az iskolát, hogy tervezzen plakátot egy-egy előadáshoz, kétszer is Sámuel munkáját választották. Elnyerte a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Felfedezettjeink pályázatának ösztöndíját, és a Vylyan Pincészet Bogyólé elnevezésű borcímketervező versenyén is indult, ott két alkalommal második, tavaly pedig első díjat nyert. „Miközben reklámgrafikát tanultam, üres óráimban mindig átjártam a festőkhöz, s ekkor ismertem meg jelenlegi mesteremet, Valkó László Munkácsy-díjas festőművészt” – mondja. Ma a Pécsi Tudományegyetem festőművész szakán tanul, és ontja magából a műveket. Ezért rövid távú programja, hogy megszabaduljon az őrült vázlattengertől, és a legjobbakat kiválogatva, továbbgondolva olyan műveket hozzon létre, amelyek felismerhetően egymáshoz kapcsolódnak, s így egy kiállítás anyagát képezhetik. Hosszú távú terveiben pedig a saját stílusra találás és minél több kiállítás szerepel.

– Min változtatna?
– Fontos lenne, hogy a fiatal művészeknek több lehetőségük legyen bekerülni a köztudatba, erősödjön a művészetpártolás.
– Miből fog megélni?
– Sok művész vállal olyan munkát a megélhetése kedvéért, ami nem a hivatása. Remélem, nekem nem kell ilyen kompromisszumokat kötnöm. Szeretnék a műveimből élni, és mellette tanítani, lehetőleg az egykori középisko-
lámban.
Molnár Anna biológushallgató (19 éves)
■ Az óvodában még arról álmodozott, hogy énekes vagy táncos lesz, de az iskolában kiderült, hogy kitűnően tanul, és biztatták, vegyen részt egy környezetismereti versenyen. A második helyet szerezte meg, majd a szünidőben kifeküdt a Balaton partjára, s meghallotta, hogy a feje fölött a fán egy madár énekel. A szakkör alapján rögtön tudta: ez egy énekes nádiposzáta. A természetben akkor látta először, de ez az élmény megváltoztatta Molnár Anna életét. Tizenegy éves volt, és át akarta adni a tudását. „Nemcsak a húgommal játszottam tanító nénist, hanem kidolgoztam egy programot óvodásoknak: színezőt rajzoltam, madárhangokat játszottam le, és megnéztük, milyen madarakkal találkozhatnak a kertben.”
Minden évben részt vett a természetismereti és biológiai versenyeken, s 16 évesen már azon gondolkodott, hogy jó lenne laborban is megismerni a molekuláris biológiát. Erre lehetősége is nyílt, majd elnyerte a KutDiák pályázat különdíját és az innovációs tehetségkutató verseny 1. díját dolgozatával. Két éve a Kutató Diákok Országos Szövetségének alelnökeként segíti, hogy más diákok is folytathassanak laboratóriumi munkát, és versenyeket, konferenciákat szerveznek.  Zenei múltja is van. Zongorázott, zeneirodalmi versenyekre járt, énekelt – mindez csupán hobbi maradt. Anna ma az ELTE biológia szakának hallgatója, s elhivatott kutatóként a molekuláris biológia területén szeretné folytatni a pályáját. Egyetemi tanulmányai mellett új kihívásokat keres a kutatás terén is.

– Min változtatna?
– A kutatásban óriási a verseny és az eredmények felmutatása iránti igény. Arra kellene jobban vigyázni, hogy az érvényesülés mellett ne veszítsük el a tudomány valódi szépségét.
– Miből fog megélni?
– A tudományos szakterületemből.
– Itthon vagy külföldön?
– A szakmai területem mindenképpen megkívánja a külföldi tapasztalatszerzést, de alapvetőn itthon tervezem a jövőt, a hazai tudomány fejlődéséhez szeretnék hozzájárulni.
Pataki Tamara író (17 éves)
■ Az első történetét ugrabugráló verebekről írta. Megmutatta az édesanyjának, aki javasolta, inkább írja meg a matekleckét, és kijavította a szövegben hemzsegő helyesírási hibákat. Pataki Tamara ma 17 éves, és éppen most fejezte be a második regényét. Pedig amikor az első osztályban olvasni tanultak, rendszeresen elaludt. Így hát behívták a szülőket, és a tanár azt mondta, még nem iskolaérett. A nevelési tanácsadó meg azt, hogy diszlexiás.
„Speciális csoportfoglalkozásokon tanultam meg olvasni, és toporzékoltam, ha könyvet láttam, egészen a Mary Poppinsig.” A regény annyira megtetszett neki, hogy  attól kezdve falta a könyveket, és kilencévesen saját szórakozására írni is elkezdett. Később bekerült a Penna Írósuliba, és a vezető, Abody Rita írónő biztatta, mutassa meg egyik irományát egy kiadónak. Tavaly jelent meg Tamara első regénye, az Ember a sötétben; egy katona és egy boszorkány szerelmi története, amely az I. világháborúban játszódik. Megjelenésre vár a második is, amely szintén háborús történetet dolgoz fel: a II. világégés alatt, Budapest ostroma idején játszódik. És már körvonalazódnak a következő írások is, egy többrészes fantasyfolyam, valamint egy 20. századi családregény megírása is tervben van. Tamara egy évig Németországban tanult, s a jövőben sem bánná, ha ott folytathatna tanulmányokat. Hosszú távon mindenképpen olyan munkát szeretne, amely mellett lehetősége van az írásra, például egyetemen tanítani. De még inkább csak írni, ha lehet.

– Min változtatna?
– Zavar, hogy a könyvkiadók nem kockáztatnak. A sikeres külföldi regényeket gyorsan kiadják, de lehetne több magyar kiadvány is a piacon.
– Keresett már pénzt?
– A megjelent regényért kaptam honoráriumot, ahhoz képest elég jót, hogy hobbiból csinálom, de a megélhetéshez kevés lenne. Ez egy kis ország, csak a legsikeresebbek tudják az írásból eltartani magukat. Szerencsére nekem még nem kell emiatt aggódnom, mert a szüleimnél élek.
– Miből fog megélni?
– Egyetemet szeretnék végezni, skandinavisztika vagy történelem szakon, és mindenképpen lesz egy „rendes” foglalkozásom, ami mellett majd írhatok.
– Itthon vagy külföldön?
– Még eldől, Budapest örök szerelem, de Németországban is szívesen élnék.