Samponos flakonokból gyártanak újra műanyagot

2012-08-18 08:26
Az ország egyik legnagyobb, újrahasznosított műanyag tárgyakat gyártó cége, a tatabányai Mikrolin Kft. üzemét olyan gépsorral bővítette, amely samponos és mosószeres flakonokból állít elő műanyag granulátumot.
Ebből finomabb kidolgozású termékek készíthetők, mint a korábbi préseléses eljárással - mondta a társaság ügyvezetője az MTI-nek. Ivanovics Iván tájékoztatása szerint a granulátumból mintegy 30 százalékkal olcsóbban lehet műanyag tárgyakat készíteni, mint az elsődleges műanyagokból, olyan célokra, ahol nem szempont a termék megjelenése. Ilyen például a hipós, vagy más vegyszeres flakonok, illetve a napkollektorok csövei.

A 21 millió forintos beruházáshoz 8 és fél millió forintos pályázati támogatást kapott a vállalkozás. A Mikrolin Kft. eddig nem készített műanyag másodnyersanyagot, évente 2.500 tonna műanyaghulladékból őrölés és olvasztás után préseléssel vastag falú tárgyakat állítanak elő. A termékek között található komposztláda, kábelcsatorna, rendezvényeken használható kerítésalj, aknafedő. Az ELMÜ-vel kötött megállapodás keretében például a cégnél keletkezett műanyaghulladékból kábelcsatornákat gyártanak, melyeket újra az ELMŰ használ fel. A társaság az óceánokon való hulladékhalászat mintájára a Duna egy szakaszának megtisztítására fél éves kísérleti projektet indított, melyet a Tatai Környezetvédelmi Kft-vel, és a Sárvári HUKE csoporttal közösen finanszíroznak.

Azt vizsgálják, érdemes-e iparszerűen foglalkozni a folyón való hulladékgyűjtéssel. A Mikrolin Kft. volt 1965-ben Tatabánya első könnyűipari cége, később Közép-Európa legnagyobb ofszetlemez gyártójává váltak, ennek a korszaknak a digitális technika megjelenése vetett véget. A társaság jelenleg 19 embert foglalkoztat, a 2011-es éves árbevétele 270 millió forint volt.
MTI