A drónok azonban nemcsak az amerikai hadviselést forradalmasítják, hanem az őket irányítók életét is alaposan megváltoztatják. Mindenki tudta, honnan tértek vissza Scott Brenton elismerte, hogy különös háború az, amit egy amerikai elővárosban lévő párnázott székből, számítógép irányítókarjával lehet megvívni. "Ha Irakban leszálltál, és az F-16-oson nem volt már egyetlen bomba sem, akkor mindenki tudta, honnan tértél vissza" - jegyezte meg. Most ha kilép a sötét, videoképernyőktől megvilágított szobából, a vérében még egy-két percig száguld az adrenalin a rakétaindító gomb megnyomásától, de aztán beül a kocsijába, és gyorséttermek, üzletek mellett elhajtva hazamegy, hogy segítsen a házi munkában. Azzal persze, amit csinál, nagyon egyedül van. "Furcsa érzés. A közvetlen környezetemben senki se tudja, hogy mi a feladatom" - vallotta be.
A drónokon - amelyekre az emberek általában úgy gondolnak, mint a háborút higiénikus számítógépes játékká változtató robotokra - nagy felbontású kameráik vannak, amelyek közvetlenül az irányító pilóták orra elé hozzák a háborút. Bár ők ragyogó arccal beszélnek a "jó napokról", amikor egy-egy videofelvételt megnézve időben figyelmeztetni tudnak egy Afganisztánban járőröző egységet a tagjainak állított kelepcére, az amerikai légierő lelkészeket és orvosokat is rendel a drónirányító központokhoz, hogy segítsenek a pilótáknak a "rossz napokon", amikor egy tévedésből megölt gyerek vagy egy balul végződött támadás során lelőtt tengerészgyalogos képét látják a monitoron.
A pszichológiailag legmegterhelőbb feladatok közé tartozik a légi mesterlövészi küldetést megelőző közeli felderítés, amely ahhoz hasonlít, amit az egykori keletnémet titkosszolgálat, a Stasi tisztje csinál A mások élete című filmben. A drónpilóta és partnere, a légi kamerát irányító operátor megfigyelés alatt tartja a célszemélyt, miközben az a gyerekeivel játszik, a feleségével beszélget, vagy meglátogatja a szomszédjait. Aztán megpróbálják úgy időzíteni a támadást, hogy a családja távol legyen - például amikor a piacra megy bevásárolni. "Látják, amint az illető gonosz dolgokat művel, és aztán azt is, amikor normális hétköznapi életet él" - magyarázta Hernando Ortega ezredes, a légierő kiképző parancsnokságának a pilótákkal foglalkozó vezető orvosa, akinek az irányításával a múlt évben vizsgálat készült arról, hogy mennyi stressz éri a drónpilótákat.
- Bizonyos ponton az, ami a szemük előtt lejátszódik, olyanná válik, mint amit ők maguk is tesznek nap mint nap. Egyfajta közelség alakul ki hát közöttük, ami persze megnehezíti a rakétaindító gomb megnyomását. "Sose múlik el az emléke A három támaszponton szolgáló tucatnyi drónpilóta, operátor és felderítésiadat-elemző közül egy sem mondta azt, hogy bármilyen személyes érzelmek kötnék az afgánokhoz, és felriadnának éjszakai álmukból, ha előtte szemtanúi voltak annak a vérengzésnek, amelyet a rakéták és bombák okoztak. Mindannyian feltárták viszont azt, hogy közel érzik magukhoz az afgánok családi életét, amit a hagyományos gépeken repülő pilóták soha és a földön harcolók is csak ritkán érzékelnek. "Látja az ember, hogy reggel felkelnek, teszik a dolgukat, és este lefekszenek" - közölte a lappal Dave, a légierő egyik őrnagya, aki 2007 és 2009 között drónokat irányított a nevadai Creech Légitámaszpontról, most pedig drónpilótákat képez ki az új-mexikói Holloman bázison. (A légierő valós veszélyre hivatkozva tiltja pilótáinak, hogy elárulják családnevüket. A magasabb beosztású parancsnokok viszont, mint Scott Brenton ezredes, a média képviselőivel találkozva teljes nevükön mutatkoznak be.)
Vannak pilóták, akik bevallják, hogy zavaros érzések kerítik hatalmukba őket, miután megnyomták a rakétakioldó gombot. Csapásmérő fegyvert csak tisztek alkalmazhatnak. "Jó ok volt megölni azokat, akikkel végeztem, és számtalanszor átgondoltam a dolgot. Soha nem lehet azonban elfelejteni. Azt hiszem, sose múlik el az emléke, legalábbis nekem nem" - húzta alá Will, aki a Creech bázison volt irányító, most pedig másokat tanít a Holloman támaszponton. A feladatok csak sokasodni fognak, mivel a hadseregnek szinte kielégíthetetlen a drónok iránti igénye. A légierőnek jelenleg több mint 1300 drónpilótája van, körülbelül háromszázzal kevesebb a szükségesnél. Tizenhárom légitámaszponton vannak szétosztva az Egyesült Államokban. Főleg Afganisztánban alkalmazott, pilóta nélküli repülőgépeket irányítanak. (Ezen felül a Központi Hírszerző Ügynökségnek, a CIA-nak is van egy titkos, pakisztáni, szomáliai és jemeni dróntámadásokat előirányzó programja). Bár az afganisztáni háború az Egyesült Államok számára a végéhez közeledik, a hadsereg arra számít, hogy a drónok segítenek ellensúlyozni a földi csapatok létszámának a megfogyatkozását.
A Pentagon előirányzata szerint a légierőnek 2015-ig újabb 2000 drónpilótára lesz szüksége, hogy irányítsák a világszerte 24 órán keresztül járőröző repülőgépeket. A légierő máris több drónirányítót képez ki - tavaly 350-et -, mint vadászgépeket és bombázót vezető pilótákat összesen.
Valódi repülőgépek valódi emberekkel
Tavalyig a drónpilóták hagyományos kiképzést is kaptak, mielőtt megtanulták, hogyan irányítsák a Predatorokat, a Reapereket és a fegyvertelen Global Hawkokat. Ma már gyorsított kiképzésen esnek át, és csak 40 órát töltenek egy Cessna típusú oktatógépen, mielőtt nekilátnak elsajátítani a drónvezetést.
Norton A. Schwartz tábornok, a légierő vezérkari főnöke elképzelhetőnek tartja, hogy a drónpilóták száma a belátható jövőben felülmúlja a vezetőfülkékben ülőkét, bár hozzáteszi, hogy a légierőnek még legalább harminc évig szüksége lesz a hagyományos pilótákra is. Sok drónirányító korábban maga is repült, de átváltott a pilóta nélküli repülőgépre - vagy ha a levegőben maradt, akkor teherszállító gépre -, hogy testközelből élje át a háborút.
"Az ember kétségkívül közelebb érzi magát a fiúkhoz, a harci eseményekhez" - fogalmazott Dave, aki C-130-as szállító gépekkel repült Irakban és Afganisztánban. A Nemzeti Gárda egyre több légitámaszpontjáról távolítják el a hagyományos repülőgépeket, hogy a kereslet kielégítésére drónokat telepítsenek a helyükre. Közéjük tartozik a Hancock Field-i bázis, ahonnan 2010-ben kivonták az F-16-osokat, és Reaperek kerültek a helyükre. A pilóták állítják, az a legjobb, amikor a földön harcolók megköszönik nekik, hogy gondoskodnak a biztonságukról. Ted, a légierő őrnagya, aki korábban F-16-oson repült, most pedig Reapereket irányít a Creech-ről, felidézte a The New York Timesnak, hogy a támaszpontjuktól távol, Afganisztánban járőrszolgálatot teljesítő egység tagjai milyen hálásak voltak neki, mert egy Reapert vezetett föléjük, gondoskodva ezzel nyugodt éjszakai álmukról.
"Egy srác ébren marad, hogy beszélgessen veled, de ha lehet, ügyelj rá, hogy senki ne lepjen meg minket" - üzenték neki. Az irányítók a leghatározottabban visszautasítják, hogy videojátékot játszanának. A "drón" szót sem használják, mert az egész pontosan olyan repülőgépet jelent, amely automata üzemmódban, maga repül. Ők ellenben távirányítású gépeknek nevezik a sajátjaikat. "Nincs olyan videojátékom, amely követelné, hogy hat órát üljek egy helyben, és ugyanazt a célpontot figyeljem - fejtette ki Joshua, egy operátor, aki egy évtizedig dolgozott a Creech-en, és most kiképző a Hollomanon.
- Igyekszünk az emberek fejébe verni, hogy ezek valódi repülőgépek valódi emberi összetevővel, és bármilyen döntést hoznak, akár jót, akár rosszat, annak meglesznek a következményei. "Ami a Creech Légitámaszponton eltöltött tíz évét illeti, arról minden további kommentár nélkül csak ennyit jegyzett meg: "Láttam egészen zavaró dolgokat".