Kik járnak jól az új mobilszolgáltatókkal?

2012-08-21 13:34
Nem okoz azonnali árcsökkentést a hazai mobilpiacon, hogy egyre több virtuális mobilszolgáltató kezdi meg a működését - vélik a Figyelő Online által megkérdezett szakértők, akik szerint mindössze az történik, hogy a nagyok lemondanak a kevésbé tehetős ügyfelekről és átadják őket az olcsóbb elérési csatornákkal rendelkező cégeknek. A mobilpiaci árak feltehetően akkor sem csökkennek majd, ha megjelenik a negyedik, állami mobilcég is, miután a magyar fogyasztók elsősorban érzelmi alapon választanak szolgáltatót és nem feltétlenül az ár alapján.
Mobil internetszolgáltatást indít keddtől a UPC a Vodafone-nal együttműködve - jelentette be Betzalel Kenigsztein, a vállalat vezérigazgatója hozzátéve, hogy a mobilpiacon első lépésként az adatszolgáltatással indít a cég, de a későbbiekben a hangszolgáltatással is megjelenik. A UPC a virtuális mobilszolgáltatói piacon - tehát amikor egy cég csak bérli a szolgáltatáshoz szükséges infrastruktúrát - a meglévő ügyfeleiket célozzák meg, de elérhető nem UPC ügyfelek számára is, csak kevésbé vonzó áron.

A vezérigazgató elmondta, hogy az új szolgáltatás bevezetése illeszkedik a UPC stratégiájába, amelynek másik két fő eleme az akvizíciók, illetve a b2b (business to business) üzletág. A mobilpiac teljesen új terület a vállalat számára, ezért csak megfontoltan és lassan lép erre a területre. A hangszolgáltatás bevezetése komplikáltabb feladat, ezért ezt csak később tervezi a cég, de időpontot nem jelölt meg a cégvezető.

Maradnak az árak

Nem okoz azonnali árcsökkentést a hazai mobilpiacon, hogy egyre több virtuális mobilszolgáltató kezdi meg a működését - mondta el lapunknak Sugár Mihály a BellResearch vezető tanácsadója, aki szerint jelenleg mindössze az történik, hogy a nagyok lemondanak a kevésbé tehetős ügyfelekről és átadják őket az olcsóbb elérési csatornákkal rendelkező cégeknek. A Tesco például úgy szerzett néhány tízezer fős ügyfélkört, hogy a saját törzsvásárlóinak ajánlott mobiltelefonálási kedvezményeket. A három nagyobb szolgáltatónak pedig azért érheti meg átadni a saját infrastruktúráját (a Tesco esetében is a Vodafone-nak), mert ezeket a kevésbé fizetőképes ügyfeleket csak nagyon drága marketingmunkával tudnák elérni.


Fotó: MTI


A mobilszolgáltatás azonban többek kezében csak egy plusz lehetőség - hívta fel a figyelmet a tanácsadó, aki szerint ezért nem csökkennek lényegesen az árak. A UPC esetében például - ahogyan azt a cég vezérigazgatója is mondta - igazán csak a meglévő ügyfeleknek lesz kedvező a vállalat ajánlata. Sugár Mihály szerint az állami mobilcég megjelenése sem forgatja fel mindenestül a hazai mobilpiacot, miután a magyar lakossági ügyfelek sokkal inkább érzelmi alapon választanak szolgáltatót és nem feltétlenül az ár alapján döntenek. Ezt mutatja a Vodafone példája is, amely az 1999-es indulása óta, a kezdeti rendkívül kedvező árak ellenére, még mindig csak a piac 23 százalékát tudhatja magáénak.

A piac folyamatosan bővül

A közép-kelet-európai régióban, így Magyarországon is számítani lehet újabb virtuális mobilszolgáltatók megjelenésére a közeljövőben, ezzel a nemzetközi tapasztalatok szerint nemcsak a távközlési piac bővül, jól járhatnak vele a már piacon lévő szereplők is.

A virtuális mobilszolgáltatókkal még egy érett távközlési piac is képes további növekedést elérni, megjelenésükből pedig a partnerségek révén a már piacon lévő távközlési cégek is profitálnak - véli Takács Krisztián, a Business Telecom (BTel) Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett alternatív távközlési szolgáltató vezetője szerint a régióban az új piaci szereplők közel egy éve készítik elő színrelépésüket, s egyre világosabban körvonalazódik az a három fő modell is, amelyek révén a virtuális mobilszolgáltatók meglévő ügyfélbázisaikra alapozva felépíthetik piaci jelenlétüket és sikerrel működhetnek.

A virtuális mobilszolgáltató (mobile virtual network operator, röviden MVNO) ugyan nem rendelkezik saját tulajdonú mobilhálózattal, mégis saját márkanév alatt kínál mobilszolgáltatást úgy, hogy a hálózatot egy partnertől bérli.

Takács Krisztián kifejtette: mivel Nyugat-Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában már megjelentek a virtuális mobilszolgáltatók, az itt új piaci szereplőknek számító cégek már jelentős tapasztalatokkal jelenhetnek meg a térségben. Hozzátette: bár kezdetben a piacnyitás komoly ellenállásba ütközött a saját hálózatot működtető mobilcégek részéről, már az első tapasztalatok világossá tették a kölcsönös előnyöket.

A nagy mobilszolgáltatók azóta kialakították azt a nagykereskedelmi modellt, amely mérsékli például az ügyfélszerzés költségeket, miközben stabil bevételt tesz lehetővé a korábban kihasználatlan kapacitásokból és piaci résekből. Amennyiben a virtuális távközlési szolgáltató saját maga képes kezelni a műszaki, ügyfélszolgálati, számlázási teendőket, úgy a nagykereskedelmi partnernek a távközlési MVNO-megállapodás jelentős erőforrás-befektetés nélkül hoz bevételt.

Takács Krisztián szerint a virtuális mobilszolgáltatók megjelenése jellemzően az alternatív távközlési cégek, a kiskereskedelmi láncok, illetve a pénzügyi szolgáltatók köréből várható. Bármilyen szektorban tevékenykednek is, közös jellemzőjük, hogy a mobil hangszolgáltatást kiegészítő szolgáltatásként nyújtják. Ezzel bővíthetik kínálatukat, ami a termékkapcsolások vagy csomagajánlatok révén válik egyedi versenyelőnnyé.

A kiskereskedelmi üzletláncok esetében elengedhetetlen az ismert név és a tömeges vásárlói bázis. Nem véletlen, hogy általában a legnagyobb nemzetközi szupermarketláncok vágnak bele a virtuális mobilszolgáltatásba, ahogyan azt a hazai példák is mutatják - mondja Takács Krisztián.

A pénzügyi szolgáltatók kínálatában a mobilszolgáltatás hagyományosan nemzetközi telefonhívásokhoz és pénzátutalásokhoz kapcsolódott, de mivel ezekre nincs tömeges igény, egyelőre nem terjedtek el. A szakértő azonban úgy véli, hogy a mobilfizetés, mobilbankolás és mobilkereskedelem térnyerésével ez a helyzet várhatóan meg fog változni. Reális lehetőségnek tartja, hogy az okostelefonok térnyerését kihasználva ezeket az új pénzügyi szolgáltatásokat mobilszolgáltatással együtt kínálják majd az ügyfeleknek.