Csak egyedileg azonosítható lovakkal lehet szolgáltatni

2012-08-22 01:48
A lovas szolgáltatónak a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalhoz be kell nyújtania a szolgáltatásba bevont lovak felsorolását, amelyeket egyedi azonosító jellel kell ellátni - egyebek mellett ezt tartalmazza a nemzetgazdasági miniszter rendelet tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
A tervezet a lovas szolgáltatásról szóló, 2008-ban hozott rendeletet módosítja. A tervezet nagyobb terjedelemben foglalkozik a fogyatékos személyek lovas sportjával, jelenleg csak a lovas terápia szerepel a jogszabályban. Aki ezek közül bármelyiket - vagy mindkettőt - nyújtja, annak meg kell neveznie a szakmai tevékenységért felelős személyt, akinek meghatározott képzettséggel kell bírnia.

A foglalkozáson a lovas oktató mellett lovas terapeutának is jelen kell lennie. Ez utóbbi lehet pszichológus, konduktor vagy orvos alapképzettségű is. A jelenlegi szabályok szerint a lovagolni vagy fogatot hajtani akaró vendégnek írásban kell nyilatkozni arról, hogy nem áll olyan szer hatása alatt, amely alkalmatlanná teszi a választott sportra. A tervezet ezt kiegészíti azzal, hogy a 18 év alatti vendég állapotát az oktató vagy az edző ítéli meg.
MTI