Robert Ficónak a márciusi szlovákiai parlamenti választások után minden oka megvolt az elégedettségre. Pártja, a szociáldemokrata Smer-SD ellenzékbe küldte a teljesen szétesett szlovák jobboldalt, és az ország történelmében először sikerült abszolút többséget szereznie a parlamentben. Ez lehetővé tette, hogy a Smer-SD
egymaga alakítson kormányt, és teljesen a saját képére formálja az ország gazdaságpolitikáját. A választások óta eltelt hónapok történései világosan bizonyítják, hogy Fico ezt a lehetőséget most maradéktalanul ki is használja. Több, már régóta dédelgetett gazdaságpolitikai tervét próbálja megvalósítani. 

SZŰK JÁTÉKTÉR
A közép-európai régióban szinte elkerülhetetlen a párhuzam vonása Robert Fico és Orbán Viktor személye és gazdaságpolitikája között. Nem kétséges, hogy a két politikusnak több közös vonása fedezhető fel. Mindketten teljesen urai politikai pártjuknak, és nagy fölénnyel győztek országuk utolsó parlamenti választásán, bár a szlovák kormányfőnek nem sikerült az alkotmányos többséget megszereznie. Mindketten hisznek az állam gazdasági szerepének fontosságában, politikájukban számottevő szerepet játszik a nemzet fogalma, és pragmatikusak tudnak lenni, ha a politikai valóság ezt kívánja.

A két politikus között van azonban egy jelentős különbség. Míg Orbán Viktornak van mersze nemzetközi konfrontációba bonyolódni akár a Nemzetközi Valutaalappal vagy az Európai Unióval is, Robert Fico igyekszik következetes eurokonform gazdaságpolitikát folytatni. Ez jól látszik az új szlovák kormány gazdaságpolitikai döntéseiben is, amelyek úgy születtek meg, hogy Brüsszel ne találjon bennük semmi kivetnivalót.

Ebben a konformitásban kétségkívül nagy szerepet játszik Szlovákia eurózóna-tagsága és a jelenlegi válság is. Fico szeretné, ha Német- és Franciaország komoly szövetségesnek tartaná Szlovákiát, ezért igyekszik mindenáron elkerülni, hogy gazdaságpolitikai téren a régió második Orbán Viktora címkét ragasszák rá. Ez természetesen beszűkíti a szlovák kabinet gazdaságpolitikai játékterét, de a kormányzás első néhány hónapja alatt így is jól megfigyelhetők voltak a centralizációs és etatista törekvések.

Remek példaként szolgálhat a szlovák nyugdíjrendszer, mely 2005 óta két fő pillérre épül. Az egyik az állami felosztó-kirovó, a másik pedig a tőkefedezeti elven működő pillér, amelyben a pénztártagok befizetéseit magánnyugdíjkasszák fektetik be. Robert Fico soha nem titkolta, hogy nem ért egyet a magánnyugdíjpénztárak működésével, és már első kormányzása idején is többször megpróbálta meggyengíteni a második pillért. Ezek a próbálkozások azonban nem jártak jelentősebb sikerrel. Most azonban a kormány a költségvetési konszolidáció leple alatt ismét támadást indított. A parlament a nyári rohammunkában a második pillért is nagyban érintő változtatásokat fogadott el. Október elsejétől az idekerülő járulékok az eddigi 8 százalékról 4-re csökkennek, ráadásul a munkapiacra kerülők számára már nem lesz kötelező a belépés. Nem mellékesen, a szlovák államháztartás ugyanezen változások által évi több százmillió euró többlethez jut.

Szlovákiában és Magyarországon egyaránt megfigyelhető az, hogy a kormány a magánpénztárakba befolyó tőkét az államháztartás egyensúlyának helyrebillentésére használja fel. Látható azonban az is, hogy Robert Fico nem akarja követni az orbáni utat, és nem kockáztatja meg a magánkasszák teljes államosítását. A szlovák kormány így elkerüli az ebből adódó esetleges bel- és külföldi konfrontációt. Inkább abban bízik, hogy a változások hatására a második pillér iránti érdeklődés csökken, majd lassan elenyészik.

SZÚRTA A SZEMÉT
Az etatizmus jegyében fogant Fico legújabb terve is, melynek célja egyetlen állami egészségbiztosító létrehozása. Jelenleg Szlovákiában három egészségbiztosító van a piacon, közülük egy állami, kettő pedig magánkézben van. Az állami Általános Egészségbiztosító a piac kétharmadát uralja, a Dovera és az Union magánbiztosító a maradék harmadon osztozkodik. Fico szemét már régóta szúrják a magánbiztosítók. Most elérkezettnek látja az időt az egészségbiztosítás központosítására. Ennek konkrét menetrendje még nem ismert, a szlovák kormány ütemterve alapján csak annyit lehet tudni, hogy 2014 januárjára már egységes lesz.

A lehetséges módszerek közül jelenleg a magánbiztosítók felvásárlása tűnik a legjárhatóbb útnak, az esetleges államosítási törekvések ugyanis komoly jogi akadályokba ütközhetnének. Ennek a megoldásnak azonban van egy nagy hátulütője: a magánbiztosítók vételára nagy valószínűséggel százmillió eurós nagyságrendben mozogna. Ennyi szabad tőke azonban nem áll a kabinet rendelkezésére, és ezt az összeget a Fico-kormány csak állami vagyonelemek eladásával tudná előteremteni. Ez azonban ellentétes volna a miniszterelnök gyakran hangoztatott álláspontjával: kormányzása alatt semminemű privatizáció nem lesz. Elképzelhető persze, hogy a nagy cél érdekében azért kivételt tesz.

Természetesen a szlovák adórendszer sem kerülte el a Fico-kormány figyelmét, ez elsősorban az egykulcsos személyi jövedelemadó eltörlését és új adónemek bevezetését jelenti. A kabinet adófilozófiája szerint a költségvetési konszolidáció terheit a bankoknak, a nagyvállalatoknak és a gazdagoknak kell viselni. Az elemek egy része a jelenlegi Orbán-kormány adóintézkedéseiben is megtalálható.

Szeptemberben Szlovákiában is bevezetik az ágazati különadót, amely 2013 végéig havonta befizetendő többletelvonással sújtja az állam által szabályozott iparágakban tevékenykedő nagyvállalatokat. Fizetnek majd például a távközlési, a közüzemi vállalatok vagy a biztosítótársaságok. Bevezetik az átszabott bankadót is, amelyhez a magyar szabályozás is adott ötleteket. Ezt a sarcot ugyan az Iveta Radicová által vezetett előző szlovák kabinet vezette be, de a Fico-kormány kibővítette, rendkívüli különadó formájában. A jelenlegi elképzelések szerint a bankadó mértéke 2014 után fokozatosan csökken, és 2020 környékén várhatóan teljesen eltűnik. Addig azonban a szlovák hitelintézetek egymilliárd euró többletadóval járulnak hozzá az államháztartás konszolidációjához.

TELEFONADÓT NEM
Minden hasonlóság mellett azonban az adók terén is komoly különbség fedezhető fel Szlovákia és Magyarország között. Fico ugyanis nem tervezi olyan vitatott magyarországi terhek bevezetését, mint a tranzakciós vagy a telefonadó. Ezek az adónemek ugyanis ellentétesek az Európai Unió jelenlegi adópolitikájával, s a konfrontáció nem illik bele a Fico-kormány eurokonform vonalvezetésébe. A pénzügyi tranzakciós adó ideája ugyan nem idegen a kormányfőtől, de az unió jóváhagyása nélkül biztosan nem tesz lépéseket ennek bevezetésére.

Az ország kétségkívül változik. Robert Fico Szlovákiája már nem a neoliberális reformok és a csökkenő adók, hanem a megnövekedett állami gazdasági szerepvállalás és a növekvő adóterhek országa. Olyan ország, ahol az állam szeretné kézben tartani az egészségbiztosítást és a nyugdíjrendszert, s ahol a kormány az állami kiadásoktól várja a gazdasági növekedést és az új munkahelyek teremtését. A Fico-kabinet ezt nem az EU-val konfrontálódva teszi, ez viszont nem jelenti azt, hogy az állam térnyerése hosszú távon is hasznos lenne.