Magyarország idén is részt vesz a Kulináris Olimpián

2012-08-22 20:24
Nemzeti és katonai nemzeti válogatottal is indul Magyarország a Kulináris Olimpián október 6. és 9. között Erfurtban.
Az induló csapatokat szerdán sajtótájékoztató keretében mutatta be a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ). Az olimpiát minden negyedik évben rendezik meg, a négynapos eseményen közel ötven nemzet több mint 2500 versenyzője méri össze tudását. A felkészülés több mint egy évet vesz igénybe.Idén a nemzeti válogatott összesen 35 ország csapatával, a katonai nemzeti válogatott pedig hét ország csapatával versenyez. Versenymunkájuk során az egyik nap mindkét csapat egy összetett, több feladatsorozatból álló hidegkonyhás díszasztalt készít el, majd pedig egy másik napon, ötórás élő munka során, 110 főre egy-egy háromfogásos menüt készítenek, melyet a világ minden tájáról érkező vendégek meg is kóstolhatnak a nemzetek éttermében
.A Varga Károly séf által vezetett nemzeti válogatott valamennyi résztvevője a MNGSZ tagja, és valamennyien részt vettek a 2010-es luxemburgi olimpián - a csapat akkor ezüstérmet szerzett. A Magyar Honvédség szakácscsapata 1993 óta résztvevője szinte kivétel nélkül az összes nemzetközi szakács-, illetve számos hazai szakmai versenynek, és mindig érmekkel zárták a megmérettetéseket. Több csapattag egyénileg is nagy versenyzői múlttal rendelkezik. A Kulináris Olimpiát 1900-ban hívták életre, akkor még frankfurti helyszínnel, és napjainkra olyan eseménnyé nőtte ki magát, amelyen négy nap alatt közel 45 000 látogató fordul meg a világ minden részéről Japántól Kanadáig, Dél-Afrikától Norvégiáig. A gasztronómiai verseny nem önálló rendezvény, hanem a nagysikerű IKA szakkiállítás része.
A 2012-es év különös fontossággal bír a kiállítás és a rendező Német Gasztronómiai Szövetség (VKD) számára, hiszen a versenyzők megannyi újítással, szakmai kihívással találkozhatnak. A versenyen nemzeti szakács-cukrász, nemzeti katonai, nemzeti ifjúsági válogatottak, valamint közétkeztetési, regionális csapatok és egyéni versenyzők is részt vesznek.
Török István, a MNGSZ Schnitta János éttermi bizottságának elnöke a sajtótájékoztatón bemutatta a második Schnitta Sámuel versenyt, amelyre szeptember 30-ig jelentkezhetnek a két szakácsból, egy cukrászból, két pincértanulóból, valamint egy csapatvezetőből álló iskolai csapatok. Összesen hét régióban tartanak selejtezőket január 30-ig, a győztes csapatok pedig a márciusi kétnapos miskolci döntőn mérik össze elméleti és gyakorlati tudásukat.
MTI