Németország kezd ráébredni: ha a növekedés, a verseny és az adósságok fenntarthatóságára irányuló intézkedés-sorozat az eurózóna perifériáján megszorításokat és az országok gazdaságának leértékelődését eredményezi ahelyett, hogy az adósságokat átütemeznék, vagy az érintettek kiválnának az eurózónából, az több milliárd euróra rúgó többletköltséget jelent. A tőke kimenekítése mindaddig folytatódik, amíg helyre nem áll a bizalom a gazdaságpolitikai döntéshozatal iránt, ami fokozott közösségi szerepvállalást igényel.

Eddig ennek költségeit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az európai pénzügyi stabilitási alap fedezte. Szerepüket viszont fokozatosan átveszi az Európai Központi Bank (EKB), amely először kötvényvásárlás formájában avatkozott be a folyamatokba, később a bankok likviditásáról gondoskodott, majd az eurózóna Target2 fizetési rendszerén keresztül igyekezett az stabilizálni eurózónát. Spanyolország és Olaszország megsegítésére pedig újabb széleskörű pénzügyi segítséget tervez, melynek eszköze újra a kötvényvásárlás lesz. Amennyiben ezek az országok megőrzik fizetőképességüket és likviditási problémáikat megoldja az EKB akciója, akkor sikerrel valósíthatják meg a megszorításokat és a gazdasági reformokat. Ha ez a forgatókönyv valóra válik, akkor az eurózóna megmenekül.

A folyamat során létrejöhetnek pénzügyi és banki uniók, amelyek elősegíthetik a politikai integrációt, azonban a kérdés továbbra is az, hogy mikor tér vissza Európa egy fenntartható növekedési pályára. Ennek megvalósulásához mind a centrum, mind a periféria országai részéről nagy türelemre van szükség. Az előbbieknek ki kell tartaniuk a nagyarányú támogatások mellett, utóbbiaknak pedig következetesen érvényesíteniük kell a felzárkózás iránti társadalmi politikai elkötelezettséget, figyelmeztet Roubini.

Ha a fokozatos dezintegráció miatt végül elkerülhetetlen lesz az eurózóna felbomlása, az EKB és Németország által választott út tönkreteszi a központi bankok mérlegét. Ráadásul a hitelkockázatból adódó hatalmas veszteség veszélyezteti az eurózóna gazdaságaiban az adósság fenntarthatóságát, ami már az Európai Unió jövőjére is kockázatot jelent.

Ha a bukás megakadályozására tett kísérletek hiábavalónak bizonyulnak, abból éles konfliktusok, a közös piac szétrombolása és protekcionista gazdaságpolitika következik.

Nouriel Roubini (1959) a New York University Stern School of Business professzora és a Roubini Global Economics elnöke. Egyike volt azon kevés közgazdászoknak, akik előre megjósolták a 2008-as pénzügyi válságot. Dolgozott többek között a Nemzetközi Valutaalapnak, a US Federal Reserve-nek és a Világbanknak.