A többség havi ötezret költ gyógyszerre

2012-08-24 10:10
Magyarországon minden ötödik krónikus beteg havonta több mint 10 ezer forintot hagy a patikákban a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatása szerint.
A cég közleménye szerint a felmérés eredményei alapján a magyar lakosság 70 százaléka legfeljebb 5 ezer forintot hagy a gyógyszertárban havonta, 15 százalékuk 5-10 ezer forint közötti összeget, csaknem minden tízedik ember pedig ennél is ennél is többet.

A krónikus, tartós megbetegedésben szenvedők fele havonta legalább 5 ezer forintot költ el a patikában. A krónikus betegek esetében az elköltött összeget az is befolyásolja, hogy a páciens hányféle problémával küzd. Az egy alapbetegségben szenvedők esetében 23 százalék 5-10 ezer forintot, 14 százalék pedig 10 ezer forintnál többet költ egy hónapban gyógyszerre.

A két vagy több betegségben szenvedők 34 százaléka 5-10 ezer forint közötti összeget, 24 százalékuk pedig több mint 10 ezer forintot hagy havonta a patikákban - írta a cég. Megállapították azt is, hogy a lakosság fele havonta fordul meg gyógyszertárban.

A Szinapszis Kft. a WEBBeteg.hu portál megbízásából 2012 augusztusában telefonos, kérdőíves kutatás keretében vizsgálta a magyar lakosság gyógyszerköltését. Az ezer felnőtt állampolgár megkérdezésével készült felmérés nem, régió és településtípus alapján országosan reprezentatív - írta a cég.
MTI