Kétmilliárdos kapacitásbővítés Tatabányán

2012-08-24 10:31
Kétmilliárd forintot meghaladó értékű kapacitásbővítő beruházás kezdődött a japán tulajdonú AGC Glass Hungary tatabányai üzemében, a fejlesztések után a korábbi 1,3 millió helyett évente 1,8 millió, személygépkocsikhoz előállított hátsó ablak készülhet a gyárban - mondta el a vállalat személyzeti igazgatója pénteken az MTI-nek.
Gíber Mihály tájékoztatása szerint lerövidítik a termékek gyártási idejét, ehhez új számítógépes programokat telepítenek, illetve új gépsorokat állítanak üzembe. A 2013 elején már próbaüzemben termelő egység 75 új munkatárssal bővíti az AGC Glass Hungary Kft. jelenleg 630 fős létszámát. Az Európai Unió a fejlesztésre fordított összeg 26 százalékát vissza nem térítendő támogatásként biztosította a vállalat számára.
Az AGC Glass személygépkocsikhoz gyárt oldal- és hátsóüveget, valamint napfénytetőt a világ legnagyobb autógyárai számára. A vállalat 19 európai gyárba szállít, 80 modellhez. 2010-ben az AGC tendert nyert a Mercedes oldalsó és hátsó üvegeinek szállítására. Egészen 2021-ig az AGC szállítja az üvegeket az addig készülő 26-féle modellhez.
A cégcsoportnak Európában tíz autóüveget előállító gyára van, ötezer alkalmazottal. A tatabányai üzem a létszámot tekintve a harmadik legnagyobb és az egyetlen zöldmezős beruházás, innen kerül az európai piacra gyártott edzett autóüveg 60-70 százaléka.Az AGC Glass Hungary Kft. 2011-ben több mint 14,6 millió autóüveget gyártott és 22 milliárd forint árbevételt ért el.
MTI