Lesznek zűrök több vasútvonalon is

2012-08-24 11:43
Jól haladnak a Budapest-Esztergom és a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon a pályafelújítások az Új Széchenyi Terv keretében - hangsúlyozta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője.
Emlékeztetett arra, hogy a 85 százalékban az Európai Unió és 15 százalékban hazai forrásból zajló Budapest-Székesfehérvár vasútfelújítás 55 milliárd forintba, a 2013 végéig tartó Budapest-Esztergom vasútvonal rekonstrukciója 43 milliárd forintba kerül. Szórád Róbert, a MÁV-START Zrt. üzemletetési vezérigazgató helyettese kiemelte: mindkét vasútvonalon forgalmi változások lesznek a felújítások miatt.

Budapest-Esztergom közötti szakaszon különböző útvonalakon járnak majd továbbra is a vonatpótló autóbuszok az eddigiekhez képest módosított megállókkal augusztus 27-től december 8-ig.

Székesfehérvár és Budapest között szeptember 5-től jövő év június 15-ig Kelenföld-Érd alsó-Tárnok között kétvágányú pályát építenek, ezért ezen a szakaszon közlekedő valamennyi vonat módosított útvonalon, megállásokkal közlekedik, Érd felső érintésével.
MTI