Ősztől kötelező az iPad két belga iskolában

2012-08-26 09:42
Kötelezően előírták két belgiumi iskola diákjainak az iPad táblagép beszerzését az új tanév kezdetére, annak ellenére, hogy a tanfelügyelőség ellenezte a tervet, és egyes szülők is tiltakoztak.
Belgium flandriai partvidékén a Blankenberge településen lévő Saint-Pierre kollégium és a hozzá kapcsolódó Saint-Joseph kereskedelmi iskola összesen 710, 12-19 éves növendékére vonatkozik az intézkedés. Az igazgatóság márciusban jelentette be az "iPad az iskolában" programot és ekkor kötelezte arra a diákokat, hogy az új iskolaév őszi kezdetére szerezzék be az amerikai Apple cég által gyártott sokoldalú elektronikai eszközt. Az iskolák több lehetőséget kínáltak fel tanulóiknak: azok, akik már rendelkeznek egy iPad készülékkel, bevihetik azt az órákra, a többiek 465 euróért vásárolhatnak egy iPad3-as típust, illetve 160 euróért bérelhetnek egyet a tanév időtartamára.

Költségtakarékos

Az igazgatóság szerint a többletköltségeket részben ellensúlyozni fogják a megtakarítások, hiszen kevesebb fénymásolatra és tankönyvre, számológépre, atlaszra, stb. lesz szükség. A De Standaard című lap jelentése szerint mindazonáltal tízegynéhány szülő tiltakozást nyújtott be a flamand oktatási minisztériumhoz (Belgiumban a közoktatás a tartományok illetékességi körébe tartozik), amely helyt is adott panaszuknak.

Az iskolák igazgatósága azonban megfellebbezte a hatóság döntését és egyelőre folytatja az előkészületeket."Várjuk a minisztérium döntését, amely feltehetőleg az iskolaév kezdete után születik majd meg. A projekt már annyira előrehaladott állapotban van, hogy lehetetlen visszakoznunk" - mondta a lapnak Nicole Vancoillie, az egyik iskolai illetékes, aki szerint legrosszabb esetben is csak pénzbírság vár az intézményre eljárási hiba címén. A táblagépek használata több országban is terjedőben van, különösen Ázsiában népszerűek. Dél-Korea és Szingapúr egyes iskoláiból az iPad és társai teljesen kiszorították a tankönyveket és a füzeteket.
MTI