Amerikai gyermekorvosok: a körülmetélés előnyei meghaladják kockázatait

2012-08-27 12:52
Új irányelveket adott ki az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) a gyerekkori körülmetélésről, amelyben azt írják, hogy a beavatkozás egészségügyi előnyei meghaladják kockázatait, ám általános ajánlás helyett a szülőkre bízzák a végső döntést.
A korábbi, 13 éves állásfoglalás megváltoztatását azok a tudományos bizonyítékok tették szükségessé, amelyek szerint a körülmetélés csökkentheti a húgyúti fertőzések kockázatát a gyerekeknél, és ugyancsak mérsékli a péniszrák és a szexuálisan átadható betegségek, köztük a HIV-vírussal és a humán papillomavírussal (HPV) való fertőződés kockázatát is.Míg a szervezet 1999-es álláspontja még semleges volt a kérdésben, addig a Pediatrics című szakfolyóirat legfrissebb számában közzétett új irányelvek már a körülmetélés mellett állnak ki, mivel az újszülött fiúk körülmetélésének egészségügyi előnyei "igazolják az eljáráshoz való hozzáférést azoknak a családoknak, akik ezt választják".

"Nem azt mondjuk, hogy el kell végezni. Azt mondjuk, hogy amennyiben egy család úgy véli, hogy gyereke legjobb érdekét szolgálja, az előnyök elegendőek ahhoz, hogy elvégeztessék" - hangsúlyozta Andrew Freeman, a Los Angeles-i Cedar-Sinai Orvosi Központ gyermekurológusa, az AAP körülmetéléssel foglalkozó munkacsoportjának elnöke.

Véleményét a munkacsoport több mint ezer tudományos cikk áttekintésére alapozta. Mindezek alapján jelentették ki, hogy nem tűnik úgy, mintha a körülmetélés károsan befolyásolná a pénisz szexuális funkcióit, érzékenységét vagy akár a szexuális kielégülést. Az AAP szerint a szülőknek előítéletektől mentes információkat kellene kapniuk, és lehetővé kell tenni számukra, hogy saját döntésüket hozzák meg. Ugyanakkor hangsúlyozták annak fontosságát is, hogy a beavatkozást arra kiképzett szakemberek megfelelő, steril körülmények között végezzék.

Az utóbbi években tapasztalt visszaesés ellenére az Egyesült Államokban az újszülött fiúk mintegy felénél még most is elvégzik a hímvessző előbőrének lemetszését, a körülmetélést. Ez nagyjából 1 millió ilyen beavatkozást jelent országszerte évente, noha 18 amerikai államban az alacsony jövedelmű családok számára fenntartott Medicaid betegbiztosítás keretében megszüntették a műtét támogatását.
MTI