Csődhullám az építőiparban - még soha nem volt ennél lejjebb

2012-08-27 16:22
Júliusban 414 építőipari céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon, ami nem kiugróan rossz adat, de az elmúlt három hónap ezzel az ágazat legrosszabb negyedévévé vált - közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint júliusban ugyanakkor nem volt jelentős növekedés 2011, illetve 2010 júliusához képest: mindkét évben valamivel több mint 400 felszámolást tettek közzé a cégbíróságok. A hetedik hónapban 209 cég végelszámolása indult meg, ez egyharmados csökkenés az előző év júliusához képest. A jelenség mögött azonban nem érdemi javulás áll, hanem az, hogy március óta a kényszer-végelszámolás intézményét a kényszertörlés váltotta fel.

A magukra hagyott és rendszerint kiürített cégeket hosszadalmas végelszámolási eljárás nélkül törlik a működő cégek közül - mutatott rá az Opten. A közlemény idézi Tóth Tamást, az Opten ügyvezető igazgatóját, aki szerint az építőiparban tovább tart a felszámolások növekvő trendje, kedvező fordulatra még legalább fél évig nem lehet számítani. Az igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy az ágazat új szerződéseinek állománya 14 százalékkal meghaladja az előző évit. A növekedést azonban kizárólag mezőgazdasági, ipari és kommunális építkezések generálják, ahol tipikusan generálkivitelezők kezében összpontosul a munka, így idő kell ahhoz, hogy a megrendelések növekedése elérje a kisebb vállalkozásokat is.

A december-márciusi kiugróan magas cégalapítási hullám után az építőiparban az áprilisi mélypont körül stabilizálódott a cégalapítások száma. Az elmúlt négy hónapban havonta 230-240 céget jegyeztek be a hatóságok - közölte az Opten.
MTI