Őszre felépíti első magyarországi gyárát a koreai Sangjin Micron

2012-08-27 19:37
A tervek szerint halad és várhatóan még ez év őszén befejeződik a koreai tulajdonú Sangjin Micron Hungary Kft. első saját magyarországi gyárának építése Jászfényszarun – tájékoztatta a helyi ipari parkot működtető gazdasági társaság értékesítési és marketingvezetője hétfőn az MTI-t
Megyeri Zsolt közölte: a koreai tulajdonú vállalat közel 3,5 hektáros területet vásárolt meg korábban a várostól, ahol a mintegy 2 milliárd forintból megépülő gyár alapkövét ünnepélyes keretek között május utolsó napján tették le. A fejlesztés a befektető szándékai szerint két ütemben valósul meg. Jelenleg az első lépcsőben egy közel 4.900 négyzetméter alapterületű üzemcsarnok épül, melyben gyártósort, irodákat és raktárhelyiségeket alakítanak ki, 70-80 új munkahelyet teremtve.

A termelés várhatóan a beruházás első lépcsőjének átadását követően azonnal, még ez év őszén megindul. Amennyiben a Samsung Electronics Magyar Zrt. számára LED televízió készülékekhez fém alkatrészeket, elsősorban hátlapokat és fémvázakat előállító társaság sikeresen és eredményesen működik Jászfényszarun, a tulajdonos az előzetes tervek szerint néhány éven belül bővíti a létesítményt.

Ezzel a beruházással Jászfényszaru vállalkozói övezetének területi kihasználtsága megközelíti a 100 százalékot. Ezért a helyi Ipari Centrum Kft. pályázatot nyújtott be egy kiemelt fejlesztési projekt megvalósítására, melynek részeként bővíteni szeretné az infrastruktúrával ellátott, értékesíthető területeit, és Vállalkozói Házat épít.A jászsági kisváros vállalkozói övezete jelenleg mintegy 20 cégnek biztosít telephelyet, jelentősen segítve ezzel legnagyobb partnere, a Jászfényszarun immár 22 éve működő, koreai Samsung Electronics Magyar Zrt. gazdasági céljainak megvalósulását.A Sangjin Micron Hungary Kft. 2006 óta működik Magyarországon, székhelye Göd-Újtelepen található. A Magyarországon a Samsung Electronics Magyar Zrt. beszállítójaként megtelepedett társaság fémmegmunkálással, azon belül préseléssel foglalkozik.
MTI