Alacsony forgalom mellett csökkent a BUX, a piac kivár

2012-08-28 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 116,90 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 17.385,16 ponton zárt kedden. A vezető részvények vegyesen zártak.
A részvénypiac forgalma 4,6 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül a Magyar Telekom erősödött az előző napi záráshoz képest. A piac az amerikai monetáris expanzió bejelentését várja, illetve azt, hogy az EKB milyen választ ad az európai problémákra, ezért alacsony a forgalom a tőzsdén - mondták az MTI által megkérdezett elemzők, hozzátéve: az MNB alapkamat-csökkentése meglepte a piacot, de erre csak a belföldi befektetők reagáltak, ők is csak rövid ideig. A piac ugyan már beárazott 25 bázispontos kamatcsökkenést, de az MNB keddi döntése mégis meglepetés volt - mondta Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

A piac a forint gyengülésével reagált, mivel úgy fogta fel, hogy a döntés politikai nyomás alatt született - tette hozzá az elemző, aki a maga részéről az év végére 6,25 százalékos alapkamatot vár. A BUX esését pedig a nemzetközi környezettel magyarázta.

A nemzetközi környezet jelenleg kivár, azt figyeli, hogy Bernanke Fed-elnök pénteken bejelenti-e a monetáris expanziót, valamint az EKB szeptember 6-án milyen választ ad az európai problémákra - mondta Németh Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese. Úgy vélte: addig kivár a piac, és sem a BUX, sem a vezető részvények enyhe mozgásának nincs jelentősége. A Mol 50 forinttal, 0,31 százalékkal 16.100 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 35 forinttal, 0,97 százalékkal 3.582 forintra esett, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,95 százalékkal 423 forintra erősödött, forgalma 530,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 780 forinttal, 1,96 százalékkal 39.110 forintra gyengült, a részvények forgalma 302,0 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 72,7 millió forintos forgalom mellett 40 forinttal, 0,24 százalékkal 16.855 forintra csökkent.
MTI