Közös kínai-magyar kiadói vállalkozás

2012-08-29 14:37
Egy közös vállalat létrehozásának és egy kínai nagyvállalat magyarországi befektetésének tervével kötött együttműködési megállapodást a Duna International könyvkiadó és a kantoni székhelyű SPM kiadói és médiavállalkozásokat tömörítő holding szerdán, a pekingi magyar nagykövetségen.
Az együttműködést a jogvásárlásra és a kiadásra kívánják alapozni - hangzott el mindkét oldalról. Az évi 6 milliárd jüanos (213,4 milliárd forint) forgalmat bonyolító dél-kínai SPM belépne a magyar cégbe, míg Kínában egy közös vállalatot hoznának létre. A két cég első üzleti vállalkozása, közös könyve októberben jelenik meg Magyarországon. Témája a kínai hagyományos orvoslás, a címe: Levegő, vér, meridiánok.

A Duna könyvkiadó évente egymillió példányszámban visz a piacra könyveket, s hosszú évek óta jelen van Romániában, tavalytól szerbül is jelentet meg könyveket, s Horvátországgal, Csehországgal és Németországgal is együttműködésre készül. A cég az elmúlt öt évben évi 200 százalékkal növelte nyereségét, tavaly pedig 250 százalékkal az előző évhez viszonyítva, ami érthető módon felkeltette a kínai partner érdeklődését - mondta az MTI-nek Pekingben Baráz Miklós, a Duna International igazgatója, s kifejezte, nagy reményeket fűz a magánkezdeményezésből született, egy-másfél éven át előkészített megállapodáshoz.

A Duna elsősorban a jól eladható témákat feldolgozó, ismeretterjesztő, közérthető, egészségmegőrzéssel kapcsolatos kínai könyvekkel indítana Magyarországon, míg Kínában egyfajta európai, világkiadót szeretne, amely a népszerű világirodalmat is behozná a hatalmas piacra, egyben a magyar irodalomból is megjelentetne ízelítőt. Ami az első választást, a Csang (Zhang) Edit fordításában megjelenő, Csang Csin-csung (Zhang Jinchong) orvos, szakíró munkáját illeti, elővételben már több mint 2 ezer darab elkelt - jegyezte meg az igazgató.

A kínai partner több lábon áll, 22 nagyvállalat tartozik hozzá, köztük nyolc könyvkiadó; működtet egy televíziós csatornát, kiad 20 féle magazint, elektronikus kiadással, vagyis e-könyvekkel is foglalkozik, van nyomdája és mind emellett ingatlan befektetésekben is érdekelt. Arra a kérdésre, hogy mi az, ami Kínában leginkább eladható a kínai könyvpiacon, Ho Cu-min (He Zumin) a holding vezérigazgató-helyettese példaként a gyerekneveléssel, az életmóddal és a gazdasággal kapcsolatos témákat említette. Mint mondta, cégének több mint 20 országgal van kapcsolata, s leginkább jogdíjakat vásárolnak. Ho úgy vélte a magyarországi jelenlét, a Duna kiadóval létesített kapcsolat jövedelmező befektetés lehet, amely segítheti a kínai szellemi termékek magyarországi terjesztését, valamint a környező országokba, az európai piacra juttatását.
MTI