A kormány döntött a mezőgazdasági termelők megsegítéséről

2012-08-29 16:41
A kormány szerdai ülésén döntött az aszály okozta károk enyhítéséről, főként a takarmánypiaci gondok -, a sertéságazat, valamint a Gyulai Húskombinát helyzetének orvoslásáról - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán Budapesten a kormányülés közben tartott sajtótájékoztatón
A kabinet megalakulása óta számos, a mezőgazdaságot és a vidékfejlesztést érintő intézkedést hozott, ezek sorába illeszkednek a döntések - tette hozzá a kormányszóvivő. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter elmondta: az idei aszályos esztendő próbára teszi a mezőgazdasági termelőket, köztük is különösen az állattartókat. Ezért a kormány 10 milliárd forint többlettámogatásról döntött az állattartók megsegítésére, így összesen 23 milliárd forint olyan állatjóléti támogatást fizetnek ki az idén, amely az állattartók helyzetét javítja. Ezek uniós, illetve nemzeti támogatási részeket is tartalmaznak - tette hozzá.

Az állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások az eddig meghirdetett 6,5 milliárd forintról 8,1 milliárd forintra emelkednek. A baromfitartók állatjóléti támogatása a múlt évben 4 milliárd forint volt, míg az idén ez 4,8 milliárd forintra nő. A sertéstartók állatjóléti támogatása pedig a tervezett 6 milliárd forint helyett 7,2 milliárd forintra emelkedik. Utóbbi két esetben részlegesen előrehozott kifizetésekről is szó van - emlékeztetett a tárcavezető. Jelezte: az állati hulla elszállítására és ártalmatlanítására 2,4 milliárd forint helyett 2,8 milliárd forint támogatás jut majd. Fazekas Sándor emlékeztetett rá, hogy a területalapú támogatás és a különleges tejtámogatás előlegét már október 16-tól kifizetik a termelőknek. A támogatás összege 157 milliárd forintot tesz ki.

A kormány áttekintette azokat a hitelkonstrukciókat is, amelyek a nehéz helyzetben lévő állattartókat segíthetik. Emlékeztetett rá: a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) agrár forgóeszköz-hitel programjának keretösszege 15 milliárd forint, ebből az állattartók rendelkezésére 10 milliárd, míg a növénytermelők számára 5 milliárd forint áll. A termelők által felvehető hitel összege 1-50 millió forint között lehet, míg a termeltetők - az integrátorok - által felvehető kölcsön összegét 250 millió forintról 500 millió forintra emelte a kormány. A termeltetők köre is bővül a baromfi- és sertéságazaton kívül a nyúl- és szarvasmarha-ágazat is bekerül ebbe a körbe. A hitelek kamatánál további 50 százalékos kamattámogatást nyújt a kormány. A hitel futamideje pedig háromról hat évre nő. A türelmi idő pedig egy év helyett három év lesz.

Mindehhez hozzátette: a kabinet vizsgálja annak lehetőségét, hogy az állami cégeken keresztül milyen feltételekkel lehetne takarmányt készletezni. Fazekas Sándor emlékeztetett arra is, hogy a kormány a közelmúltban megteremtette az egynyári öntözés lehetőségét is. A miniszter közölte: a kormány szerdai ülésén elfogadta a sertésstratégiát. Ennek legfontosabb célja, hogy Magyarországon a sertésszám - ami jelenleg 3 millió körül mozog - hét éven belül ismét elérje a 2002-es szintet, mintegy 6 millió darabot. Ennek érdekében konkrét intézkedéseket kell tenni, amelyek között vannak rövid és hosszú távú teendők is - húzta alá a vidékfejlesztési tárca irányítója. Megismételte: a múlt évben az ágazat 6 milliárd forintos támogatást kapott, ez az idén ez 7,2 milliárd forintra nő. Emellett az Országgyűlés döntött arról is, hogy a sertésstratégia megvalósításának finanszírozására további 2,6 milliárd forint fordítható. Ez utóbbi körbe tartozik például a sertéshústermékek külpiaci megjelenésének támogatása vagy a minőségi magyar sertéshús védjegy és terméktanúsítási rendszer továbbfejlesztése, az egyedi hitelkonstrukciók kidolgozása, továbbá a termelői szövetkezések és más működési formák fejlődését ösztönző adózási formák megalkotása.

A tárcavezető utalt rá: a sertésstratégiát az ágazat szereplőinek bevonásával dolgozták ki. A Gyulai Húskombinátról Fazekas Sándor elmondta, hogy a délalföldi cég Magyarország egyik legrégebbi alapítású és legjelentősebb húsipari vállalata. A társaságnál 420 ember dolgozik, így a térségben jelentős foglalkoztatónak számít. Minderre figyelemmel a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Gyulai Húskombinátot. Ez kifejezi azt, hogy minden szükséges lépést megtesz a kabinet a magyar húsipar, és ezen belül a Gyulai Húskombinát megsegítésére.

Az elsődleges cél ugyanis a munkahelyek megőrzése és a foglalkoztatás fenntartása. Újságírói kérdésre válaszolva Fazekas Sándor közölte: a kormány foglalkozott az alapvető élelmiszerek áfa-csökkentésének lehetőségével, ám további hatástanulmányok készítését kéri ez ügyben. A szóban forgó kérdést a miniszter fontosnak ítélte és jelezte, hogy ennek megfelelően foglalkozik a témával, személy szerint ő és a kormány is. A miniszter jelezte, a Gyulai Húskombinátban zajló folyamatokat a kormány folyamatosan nyomon követi, ami lehetővé teszi egy gyors beavatkozás lehetőségét az állam számára.
MTI