A neoliberalizmus valódi természetét jól tükrözi Bernard Mandeville A méhek meséje című munkája, talán nem véletlen, hogy ilyen nagy figyelmet kapott ez a könyv az elmúlt húsz évben. A kapitalizmus működéséhez tartozónak vélte a kiszolgáltatottságot és a kizsákmányolást. Ez a szemlélet különösen Magyarországon hatott erősen. Nálunk erőteljesebben hatott az a nézet, hogy a Nyugathoz való tartozás azonos a XIX. századi klasszikus kapitalizmus átvételével. Megengedhetőnek és támogathatónak tekintették a tisztességtelen versenyt, a bérrabszolgaságot, az uzsorát, a cselédkapitalizmust, a kirekesztést, a kizsákmányolást, és a maffiaszellemet. Ez nem az a modell, amit a Nyugat a következő középtávú szakaszban elfogad, és amit a Nemzetközi Valutaalap vagy az Európai Bizottság a felzárkózás útjának tekintene

A XX. és a XXI. századi nyugati modell lényege ugyanis nem a klasszikus kapitalizmus, hanem a szociális piacgazdaság és a részvételi demokrácia a gazdasági intézményekben is. Az Egyesült Államokban a New Deal-től kezdődően a gazdaságpolitikai irányítás premisszája a jogállam lett. Roosevelt a négy szabadság elvéhez, a szólásszabadsághoz, a vallásszabadsághoz, a nélkülözéstől való szabadsághoz, és a félelemtől való megszabaduláshoz feltétel nélkül ragaszkodott. Ezektől az alapelvektől egyetlenegy elnök sem tért el ettől kezdve. Ugyanez volt igaz a második világháború utáni nyugat-európai fejlődésre is. Akármelyik ország fejlődését nézzük, közösek abban, hogy a jogállam az első, és ehhez kell igazítani a piac működését és nem fordítva. Nem akkor van jog, ha van hozzá jólét. A jólét forrása a jogokkal való élés szabadsága.

A XX. századi nyugati tapasztalat elsajátításához a kultúra és a gazdálkodás egyesítésére van szükség. A neoliberális szemlélet őrizte a vulgármarxizmus örökségét, a kultúrát „felépítménynek" tekintette. Olyan területnek, amire nincs szükség a mindennapokban, nem befolyásolja a termelést, a „kemény összefüggéseket". Követték Adam Smith tanítását a produktív és az improduktív munka felosztására vonatkozóan, és a kultúrát, aminek minden ágát improduktívnak tekintették. Ahogy Esterházy Péter ezt kifejezte a Harmonia Caelestisben: „Édesapám azt gondolta, hogy a kenyér fontosabb, mint a gondolat".

A tudásalapú társadalom és gazdaság korában ez a nézet nem tartható. A fejlődés és a felzárkózás hajtóereje a kultúra és a gazdaság egyesítése. Ahogy ezt Magyarországon is megfogalmazzák a közgazdászok: a történelmi tudatnak hatékonyságjavító szerepe van. Az együttműködés, beleértve a környező országokat, népeket is, történelmi szükségszerűségének megértése, az ebből fakadó kihívásoknak való megfelelés, a gazdálkodási kényszer és lehetőség. A kultúra ismerete révén lehet normákat, értékeket átadni gazdasági eszközökkel is, és ezért hivatás például a kereskedelem.

A tudásalapú gazdasággal került a gazdálkodási kultúra a közgazdasági gondolkodás középpontjába. A 90-es években, vagy nálunk még a 2000-es évek elején érvényesülő információs társadalom még összeegyeztethető volt - bár nagyon korlátozott mértékben - a neoliberális állásponttal. Az információs társadalomban az információs technikát egyesítették a tömegtermeléssel. Ahogy Bill Gates írja a könyvében: digitális idegrendszert hoztak létre a gazdaságban, ami tömegméretekben tette lehetővé az alkotás és az önmegvalósítás lehetőségét. De csak a lehetőségét, és nem a gyakorlatát. Akkor válik gyakorlattá, ha a hatékonyság az értékrend hatékony érvényesítését jelenti. Az információs technika csak közvetít, az értékek érvényesítése valósul meg a gazdaságban.

A tudás intézményének kiemelt szereplője az egyetemek világa, a felsőoktatás reformja, átszervezése ezért áll minden ország gazdaságpolitikájának előterében. Az egyetemi szféra feladata a tudás művelése és közvetítése a társadalom felé. Ebben voltak hiányosságai és a reform eredményeként ez a funkció áll majd helyre teljes mértékben, illetve alakul ki.

A tudás fogalma nemcsak általában igaz, van egy különös területe, a politikai és a gazdaságpolitikai irányítás, ahol alapvető szemléletváltásra van szükség Magyarországon. A politika és a gazdaságpolitika tudomány, mint ahogy általában a vezetés is az. A globális partnerséghez ezt a tudományt kell elsajátítani és alkalmazni. E tudomány műveléséhez külön önálló egyetemre van szükség, jelen pillanatban ezt a szerepet a Budapesti Corvinus Egyetem tölti be. Minden olyan törekvés, politikai felvetés, ami az egyetem megszüntetéséről szól, valójában annak a provincializmusnak a megnyilvánulása, amelyik a politikát önkényes döntések terepének tekinti. Azok a politikai erők vetik ezt fel, akik szabadulni akarnak az erkölcsi normáktól, az értékrendi kötöttségektől.

A politikai, gazdaságpolitikai vezetés tudományos jellegét mutatja az újjáéledő filozófiai hagyomány, és annak két ága: a klasszikus görög filozófia és a korai felvilágosodás. A klasszikus görög filozófia az igazságosság meghatározásával kezdődik. Szókratész, Platón és Arisztotelész nem abban különböznek, hogy van-e igazságosság vagy nincs, hanem hogy milyen eszközökkel kell érvényre juttatni. Abban is egyetértenek, hogy az igazságosság alkalmazása tudomány, önálló szakértelem, amihez érteni kell. Szókratész éppen azzal utasítja vissza a népgyűlés ítéletét, hogy olyasmiben döntöttek, amihez nem értenek. (A történet aktualitását mutatja, hogy egy nemzetközi bíróság Athénban 2012. május 25-én újratárgyalta a pert és felmentette a filozófust.) A már idézett Descartes felfedezése, hogy az ember közbülső lény. Végrehajtja, megvalósítja a jót, az igazat és a szépet. Nem a szabad akarat léte áll a vizsgálódások középpontjában, hanem a jó feltétlen választása. A globalizáció korában ez a realizmussal szemben az idealizmus, és az ezzel összefüggő bizalom elvét jelenti. A globális intézményrendszer beavatkozásai akkor nem állnak szemben a szabadsággal és a szuverenitással, ha azokkal szemben lépnek fel, akik megsértik a globalizáció és a jogállam értékrendjét.

A vezetés a globalizáció korában csak globális jellegű lehet, a globalizáció szempontjait követi, alkalmazza és így vesz részt a globális irányításban. A régi jelszó az volt, hogy gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan. A XXI. században inkább az érvényes, hogy a gondolkodj globálisan, cselekedj globálisan. A kozmopolitizmus ellentéte a globalizáció, és nem a nacionalizmus. Paul de Grawe, a London School of Economics professzora nyilatkozta nem olyan régen, hogy az európai válság megoldásához bizalomra lenne szükség az európai vezetők között. A kilábaláshoz arra lenne szükség, hogy mindenki tudja a másikról, hogy a közös jót tartja szem előtt. A bizalom forrása, alapja a tudás és a tudáshoz szükséges közös értékrend. A nacionalizmus ezt a bizalmat veszélyezteti, a nacionalizmus eredménye a maffiagazdaság. Ha a gazdaságpolitikának az a célja, hogy a provincializmust konzerválja, hogy az úgynevezett „nemzeti érdeket" szembefordítsa a jogállami normákkal, akkor az mindig kiszámíthatatlan marad, és nem tud partnerré válni a globalizációban. A globális partnerségben való részvételhez két feltételnek kell megfelelni: egyrészt hozzá kell járulni a globális szintű politikai és gazdasági stabilitáshoz, másrészt nem lehet eltérni ennek intézményrendszerétől, a jogállamtól. Minden más út elfogadhatatlan a világ gazdaságpolitikai vezetői számára. Ezt teszik nyilvánvalóvá többek között a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság szakértői most Magyarországon is.

Gervai Pál közgazdász, filozófus.
Trautmann László docens, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Mikroökonómiai Tanszékének vezetője.