Dinnye-árkartell?

2012-08-30 13:23
A Gazdasági Versenyhivatal (GVM) eljárást indított több magyarországi kereskedelmi lánc ellen, mert feltételezik, hogy a görög dinnye értékesítésénél megsértették a versenykorlátozó megállapodás tilalmát - közölte a versenyhatóság csütörtökön az MTI-vel.
Az eljárásba a cégek - az ALDI, az Auchan, a CBA, a Lidl, a SPAR és a TESCO - mellett a hatóság bevonta a Magyar Dinnye Szövetség Közhasznú Egyesületet, valamint a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsot is.

Az érintettek "vélelmezhetően megegyeztek egyrészt a Magyarországon termesztett görögdinnye 2012. július közepétől alkalmazandó áraiban, másrészt abban, hogy a Magyarországon kívül megtermelt dinnyét nem, vagy csak diszkriminatív árazással forgalmaznak Magyarországon" - olvasható a GVH közleményében.

A versenyhatóság közleménye szerint a szóban forgó vállalkozások és szervezetek valószínűsíthetően megsértették a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényt és az Európai Unió működéséről szóló szerződésben foglalt tilalmakat. A GVH közleménye utal arra: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások és érdekképviseleti szervezetek a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül annak megállapítására irányul, hogy történt-e jogsértés. A versenytörvény alapján az eljárás befejezésének határideje hat hónap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható - áll a közleményben.
MTI