Használt osztrák vezérlőkocsikkal bővíti járműparkját a GYSEV

2012-08-31 01:45
Bővül a GYSEV Zrt. járműparkja: a vasúttársaság három használt vezérlőkocsit vásárolt az Osztrák Szövetségi Vasutaktól (ÖBB) - közölte a GYSEV szóvivője az MTI-vel csütörtökön.
Rázó László tájékoztatása szerint az osztrák gyártmányú Schlieren típusú vezérlőkocsik a vonatok fordulóinál jelentenek könnyebbséget: a szerelvény mindössze néhány perc várakozás után visszaindulhat, hiszen a mozdonyt a vezérlőkocsiról is lehet irányítani.

A vezérlőkocsik elsősorban az ÖBB által is használt mozdonyok, így például a Taurusok irányítására alkalmasak. Normál kocsiként óránként 160, vezérlő üzemmódban 140 kilométeres sebességre vannak hitelesítve. A kocsik léghűtéses rendszerűek, berendezésüket, belső terüket még Ausztriában felújították - fűzte hozzá a szóvivő.

Már mindhárom vezérlőkocsi a GYSEV-nél van, szeptemberben a cég szakemberei felkészítik azokat a szükséges hatósági vizsgákra, közben zöld-sárga színt kapnak, majd várhatóan október elejétől állnak forgalomba - olvasható a vasúttársaság közleményében. A fejlesztésnek köszönhetően rövidülhetnek a menetidők, a felszabaduló kocsikat a GYSEV a regionális közlekedésben használja, emellett lehetőség lesz a Schlieren-kocsik felújítási programjának felgyorsítására is - tájékoztattak.
MTI