Elutasította a bíróság a Neo FM keresetét

2012-09-04 10:45
frissítve: 2012-09-04 11:05
A Fővárosi Törvényszék kedden elutasította a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. keresetét, amelyben a társaság a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának határozatát támadta meg, amellyel felmondta a rádió médiaszolgáltatási szerződését.
A médiahatóság korábban azonnali hatállyal felmondta a rádió médiaszolgáltatási szerződését, mert az FM1 Zrt. nem rendelkezett az elvárt bankgaranciával. A bírósági döntés ellen 15 napon belül még lehet fellebbezni.
A törvényszék közigazgatási kollégiuma helyt adott az NMHH azon érvelésének, hogy a csődeljárás – amely alatt a rádió jelenleg áll, és amelyre hivatkozva vitatta a szerződése felmondásának jogszerűségét –, nem akadályozhatja meg a szerződés felmondását.
A bíróság kifogásolta, hogy a cég csődeljárással védendő vagyonelemként - mintegy 1,5 milliárd forintos értékben - a frekvenciahasználati jogosultságát tüntette fel, annak ellenére, hogy ez állami tulajdonban áll, így nem lehet forgalomképes vagy része a rádió vagyonának.
A médiatanács június 20-án mondta fel azonnali hatállyal a rádió szerződését, azt követően, hogy az akkora mintegy 750 millió forintos kötelezettséget felhalmozó társaság nem élt azzal a mentőcsomaggal, amelyet a médiatanács korábban felajánlott neki. Nem kezdte el törleszteni a hatóság felé fennálló tartozását és a bankgaranciát sem pótolt.
Július 3-án az FM1 Zrt. részvényeit a Dr. M-MEDIA Kft. vásárolta meg. Távozott a társaság éléről Földes Ádám, akinek a helyére a tulajdonosváltás után Németh Tibor érkezett. A rádió augusztus elején egy ideig nem is sugárzott adást, miután korábbi dolgozói azonnali hatállyal felmondtak az elmarad munkabérek és "az új tulajdonos által teremtett kilátástalan helyzet miatt". A médiahatóság, azóta jelezte: az FM1 Zrt. továbbra sem fizet, így folyamatosan növeli elmaradását.
MTI