Százmillió forintra pályázhatnak az artmozik

2012-09-04 11:00
Százmillió forintos keretösszegből pályázhatnak digitális fejlesztésekre fordítható vissza nem térítendő támogatásra a művészmozik - tájékoztatta kedden az MTI-t a kulturális tárca
Az Emberi Erőforrás Minisztériuma az újabb pályázattal az artmozik versenyképességét kívánja segíteni. A százmilliós keretből legfeljebb 12,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhet egy-egy intézmény digitalizálásra.A pályázat feltételeit a napokban a Magyar Közlöny és a kormany.hu portál is nyilvánosságra hozta.
A tárca közleménye szerint "a pályázatra azok az önkormányzati tulajdonban lévő vagy önkormányzati támogatóval rendelkező mozik jelentkezhetnek, amelyek megfelelnek a rájuk vonatkozó jogszabályi feltételeknek, legfeljebb 5 termesek, legalább 25 százalékos önrészt vállalnak, és nem rendelkeznek érvényes, úgynevezett virtuális kópiadíj megállapodással".
A pályázat nyerteseinek vállalniuk kell, hogy a fejleszteni kívánt mozit két éven keresztül "art" funkcióval működtetik. A közlemény ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy azok az intézmények is pályázhatnak, amelyek már rendelkeznek digitális vetítőberendezéssel.
A pályázati dokumentációt október 1-jéig nyújthatják be a jelentkezők a Magyar Államkincstár területileg illetékes szervéhez. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere november 5-ig dönt a pályázatokról, az eredményhirdetést pedig legkésőbb november 10-ig teszik közzé a kormány honlapján.
MTI