5 milliárd forintból fejleszt az Electrolux

2012-09-04 12:46
Idén mintegy 5 milliárd forintot költ az Electrolux-csoport beruházásra Magyarországon, ezen belül két új modell gyártását is megalapozza a jászberényi porszívógyárban.
Az Electrolux 14 éve gyárt porszívót Magyarországon, s most az egyik új modell gyártását Kínából hozza át Jászberénybe. Lukáts Ákos, az Electrolux jászberényi gyárának igazgatója kedden Jászberényben, az Electrolux porszívógyártásának centenáriumi ünnepségén elmondta, a kezdetek óta meghatszorozódott a gyár kapacitása. A gyárban az idén mintegy 2 millió porszívót gyártanak. Az idén 50 százalékkal többet költenek a gyár fejlesztésére mint tavaly, s éves összevetésben ez lesz az eddigi legnagyobb beruházás-növekedés. Azt azonban nem árulták el, hogy pontosan mekkora összegről van szó.
Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója, a svéd cég kelet-közép-európai holdingjának vezetője elmondta: míg 2007-ben összesen 6 millió terméket állított elő a cégcsoport Magyarországon, addig az idén ennek csak a 80 százalékát. A gazdasági válság miatt 4.500-ról 4 ezerre csökkent az alkalmazottak éves átlagos létszáma is. Dolgozókat nem bocsátottak el, de kevesebb szezonális munkást alkalmaznak. Az Electrolux egy évszázada jelent meg a piacon porszívójával: napjainkban a európai piacon kapható közép- és felsőkategóriás gépek a jászberényi gyárból kerülnek ki, amely a folyamatos beruházásoknak köszönhetően stratégiai gyárrá nőtte ki magát. Itt készülnek a vállalat újrahasznosított műanyagból készült, környezetbarát modelljei is.
Az Electrolux az elmúlt 100 évben világszerte összesen 350 millió porszívót adott el. A cég jelenleg 3 országban és gyárban állít elő porszívókat, Mexikóban, Brazíliában és Magyarországon, míg a porzsákokat Svédországban gyártja. Lukáts Ákos elmondta, a jászberényi gyárban 600 főt foglalkoztatnak, ebből mintegy 100 fő kölcsönzött munkaerő. A dolgozók egy hatoda a szellemi állományhoz tartozik. Kezdetben, 14 éve, a gyár 150 alkalmazottat foglalkoztatott. A Magyarországon gyártott porszívók 99 százalékát exportálják, a belső piacra mindössze a készülékek 1 százaléka kerül. A legjelentősebb felvevőpiac Európa, ide a készülékek 78 százaléka kerül, míg Ázsiába 13 százalékuk.
Az Electrolux a világ vezető háztartási és nagykonyhai készülékgyártó vállalata. Évente több mint 150 országban, több mint 40 millió Electrolux terméket adnak el az egyéni, illetve a professzionális fogyasztóknak. Tavaly a cégcsoport forgalma 102 milliárd svéd korona (3.437 milliárd forint) volt, alkalmazottainak száma pedig 58 ezer.Az Electrolux háztartásikisgép-üzletága évente több mint 16 millió háztartási kisgépet, ebből 12 millió porszívót értékesít a világon. Az ágazat éves forgalma körülbelül 8,5 milliárd svéd korona (286 milliárd forint), s mintegy 2.500 alkalmazottat foglalkoztat.
MTI