Az Oberbank további fiókok nyitását tervezi Magyarországon

2012-09-04 22:12
Az öt éve Magyarországon működő osztrák Oberbank további fiókok nyitását tervezi - mondta Josef Weissl, az Oberbank AG igazgatósági tagja kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Josef Weissl az Oberbank magyarországi stratégiájáról szólva elmondta: a fióknyitások mellett nem vesznek részt akvizíciókban, befektetési banki tevékenységet pedig nem végeznek. Az Oberbank 2007-ben kezdte meg tevékenységét Magyarországon, azóta 2008-ban Budán, Győrött és Szombathelyen nyitott bankfiókot, majd 2010-ben Debrecenben és Kecskeméten. Josef Weissl úgy vélte: Magyarországon számukra is nehéz a biztonságos működést megvalósítani, a bizonytalansággal azonban együtt kell élni, stratégiájuk azonban továbbra is egyértelműen a növekedésre koncentrál.

Jelenleg az országban közel 2000 vállalati és 3.500-4.000 lakossági ügyféllel rendelkeznek. Kifejtette: a bank magyarországi növekedése kifejezetten dinamikus, bár az országban csak fiókteleppel vannak jelen, 2011-ben az Oberbank mintegy 50 százalékkal növelte magyarországi hitelállományát, ez mind a lakossági, mind a vállalati ügyfelekre igaz. Következetes és szigorú kockázatkezelést folytatnak - tette hozzá.

Bár konkrét számot nem közölt, kérdésre annyit elárult, hogy Magyarországon eszközállományuk mintegy 500 millió euróra tehető. Peter Szenkurök és Fischer Tamás veszi át az Oberbank AG Magyarországi Fióktelepének vezetését a nyugállományba vonuló Friedrich Ofenauertől - közölte Josef Weissl.
MTI