Gyógyítani csak meghatározott feltételekkel lehet

NTE
2012-09-05 12:22
Nem számol a kórházak gyógyításához pár hónapja kidolgozott új minimum feltételek teljes átszabásával - állítja Fülesdi Béla, az orvos szakmai kollégium elnöke.
Az orvosi szakma legfelsőbb, az ágazatért felelős államtitkár szakmai tanácsadó testületeként is működő orvos szakmai kollégium elnöke arról próbálta megnyugtatni az egészségügyi önkormányzati napokon részt vevő intézmény vezetőket, hogy nem lesz lényeges változás a gyógyításhoz szükséges minimum feltételekben. Azt az egyes orvosi szakmák képviselőivel dolgozták ki, ám vannak, akik úgy vélik, esetenként nem minimumot, hanem optimumot határoztak meg a progresszivitási szinteknek megfelelően. Fülesdi Béla, aki a Debreceni Egyetem Intenzív Terápiás Tanszékének vezetője azt is elmondta: számos különbség van egyes orvosi szakmák között, esetenként orvosi szakmákon belül is, ezt felül kell vizsgálni. Ám úgy véli, hogy az egészségügyi intézményrendszer megkezdett átalakításával változik majd az egyes intézmények bevételi forrása és kiadása, hiszen megváltoznak a betegbeutalások, s néhány intézmény, vagy annak egyes osztályai funkciót váltanak. A nagy költségigényű szakmákban pedig mérlegelik az úgynevezett tételes költség elszámolást.
Úgy látja, hogy például a sürgősségi és az intenzív terápiás ellátás területén szükség lesz a minimum feltételek korrekciójára is.
A szakma segítségével kidolgozott minimum feltételeket az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ellenőrzi, ám legtöbbször maguk a kórházak önbevallás alapján adják azt meg a szolgálatnak. A minimum feltételek megléte alapján kapnak csak működési engedélyt az egészségügyi intézmények, ami ahhoz szükséges, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozási szerződést kössön velük.