RÖVIDHÍR - Király Júlia: gazdaságpolitikai fordulatra van szükség

2012-09-10 13:17
A költségvetés kamatkiadásainak csökkenéséhez az országkockázati felárnak kell mérséklődnie, amihez gazdaságpolitikai fordulatra van szükség; Magyarországnak az IMF/EU-val kötött megállapodása tenné erre rá a pecsétet - jelentette ki Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Joint Venture Szövetség (JVSZ) hétfői, budapesti rendezvényén
Hozzátette, az államadósság mérsékléséhez magas elsődleges egyenleg kell a költségvetésben.Kiemelte, az idén jóval 5 százalék fölött lesz az infláció. A jövő évi prognózist még számolják az MNB szakértői, de az is a három százalékos inflációs cél fölött lesz - fejtette ki.

Az MNB alelnöke elmondta: bár mind az EU-ban, mind az eurózónában recesszió van, lassul a kereslet, a jegybank szakértői Magyarországon jövőre szerény növekedéssel számolnak, a belföldi fogyasztásban azonban radikális változás nem lesz az ideihez képest. Király Júlia szerint 2013-ban továbbra is a nettó export lesz a hazai gazdaság motorja, a mostani bizonytalan környezetben azonban a beruházások bővülésére nem lehet számítani. Az MNB alelnöke úgy vélte: a vállalati hitelezésben nem lesz jelentős változás az idén, gond az, hogy a nem teljesítő vállalati hitelek aránya a teljes vállalati hitelállományhoz képest megközelíti a 20 százalékot. Jövőre erősödő inflációs nyomást vár a magyar gazdaságban az alelnök.
MTI