Üresen áll a felújított Rác fürdő - KÉPGALÉRIA!

2012-09-16 08:00
frissítve: 2012-09-11 12:26
10 éve zárt be felújítása előtt a budapesti Rác fürdő. Elhúzódó jogi viták miatt a 2010-re, magas színvonalon elkészült komplexum idén ősszel sem nyitja meg kapuit.
A budapesti I. kerületben található, török eredetű gyógyfürdő századok alatt épült és bontódott. Az utolsó átalakítás terveit a Fővárosi Közgyűlés 2002-ben fogadta el, ekkor az újranyitást 2004-re ígérték. A fővárosi tulajdonú Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. Rác Nosztalgia Kft. néven céget alapított a beruházás megvalósítására, amelyben 25 százalékos tulajdonrésszel bírt, míg a fennmaradó hányad magánbefektetők tulajdonába került.
A Rác (régiesen Rácz) gyógyfürdő a 2010-re megépített Rácz Hotel & Thermal Spa komplexum részeként, 10 milliárdos költséggel született újjá. A fürdőben 13 medence, törökfürdő, zuhanycsarnok, 21 kezelő, szaunák, pihenőterek, tetőtéri napozóterasz és egy elkülönített VIP szekció is található. Befogadóképessége mintegy 350 fő, mellette 67 lakosztályból álló ötcsillagos szálloda épült elnöki lakosztállyal, melyhez Budapesten egyedülálló 450 nm-es terasz kapcsolódik. A tervekben Citadellára közlekedő sikló és mélygarázs építése is szerepelt, ezek még nem valósultak meg. A fürdő-rekonstrukció szakmai színvonalát IKOMOSZ-díj jelzi, az épület az UNESCO Világörökség listáján is szerepel.
I