A Gazprom elnökhelyettese az Európai Bizottságot vádolja

2012-09-10 19:49
Az Európai Bizottság nem tisztességes a Gazprommal - reagált az orosz cég elleni versenyfelügyeleti vizsgálat indítására a Gazprom elnökhelyettese egy hétfői telefonkonferencia során.
Alekszandr Medvegyev, - aki Gazprom Export vezérigazgatója is egyben - úgy fogalmazott, az Európai Bizottságnak "vaj van a fején". Szerinte éppen az orosz állami gázmonopóliumot sújtják versenykorlátozások Európában, beleértve azt is, hogy blokkolják hozzáférését az Európai Unió területén lévő gázvezetékekhez. Mint mondta, azt tervezi, hogy a közeljövőben "szemtől-szemben" megvitatja a kérdést az uniós versenyfelügyeleti biztossal.

Reményét fejezte ki, hogy a Gazprom rendezni tudja a felmerült vitákat az Európai Bizottsággal. Az orosz állami gázmonopólium második számú vezetője azt hangoztatta, hogy a Gazprom úttörő szerepet töltött be az európai földgázpiac liberalizációjában, "amikor még senki sem nyújtott a másiknak ajándékot piaci részesedés formájában". Alekszandr Medvegyev kijelentéseit a Ria Novosztyi orosz hírügynökség közölte.

A cég második számú vezetője a piaci dominanciáról azt mondta, hogy a Gazprom kizárólag a szerződések feltételei alapján végzi tevékenységét, és minden, a földgáz árának felülvizsgálatára vonatkozó kérésnek megalapozottnak kell lennie. Hozzátette, hogy jelenleg a cseh RWE, a lengyel PGNiG energetikai cégekkel és Litvániával tárgyalnak a földgáz áráról. Az Európai Bizottság kedden jelentette be, hogy versenyfelügyeleti vizsgálatot indított a Gazprom ellen. Azt kívánja kideríteni, hogy a cég akadályozza-e a versenyt a közép- és kelet-európai országok gázpiacain, és ezzel megsérti-e az Európai Unió monopóliumellenes előírásait. A gyanú szerint a Gazprom megakadályozta a gázszállítások diverzifikálását ezekben az országokban, valamint indokolatlan árakon adja a földgázt, a kőolaj árához kötve azokat.
MTI