Magára talált a BÉT a délelőtti kivárás után

2012-09-11 18:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 270,47 pontos, 1,48 százalékos emelkedéssel, 18.604,96 ponton zárt kedden.

MTI, Fotós: Kovács Tamás

A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek elmondta: délelőtt megtorpant a piac a hétfői kisebb emelkedés után, és inkább kivárás jellemezte a befektetőket a következő napok eseményei előtt. Csütörtökön várhatóan megszólal Ben Bernanke, az amerikai Fed elnöke a Nyíltpiaci Bizottság kamatdöntő ülését követően, szerdán pedig várhatóan szavaz a német alkotmánybíróság az állandó euróövezeti válságkezelő rendszer (ESM) ratifikációjáról.

A szakértő kifejtette: délutánra felélénkült a vételi kedv, nemcsak a magyar piacon, hanem a többi európai parketten is, a régióban még felülteljesítő is volt a BUX. Sőre Balázs hozzáfűzte: kedden a forgalom is erős volt a BÉT-en. Vaszkó Szabolcs, az Erste Bank üzletkötője szintén azt emelte ki, hogy a délelőtti oldalazás után délután kezdődött az emelkedés. Nem jött olyan jó hír, amely ezt megalapozta volna, esetleg az egyesült államokbeli befektetők kezdték el kedvezően beárazni a szerdai német döntést - vélekedett. A német alkotmánybíróság szerdán dönt az állandó euróövezeti válságkezelő rendszerről (ESM).

Kedden leginkább a bankpapírok voltak erősek, az OTP is erősödött, és bár a 4.000 forintos szintet nem lépte át, megközelítette azt. A Mol 640 forinttal, 3,67 százalékkal 18.100 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 50 forinttal, 1,28 százalékkal 3.969 forintra nőtt, forgalmuk 8,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,40 százalékkal 423 forintra csökkent, forgalma 691,7 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 50 forinttal, 0,13 százalékkal 39.000 forintra emelkedett, a részvények forgalma 433,5 millió forintot ért el.A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 485,4 millió forintos forgalom mellett 340 forinttal, 1,97 százalékkal 17.640 forintra növelte értékét. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.059,98 ponton zárt kedden, ez 11,68 pontos, 1,11 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
MTI