Bankfelügyeleti hatáskört javasol az Európai Központi Banknak az Európai Bizottság

2012-09-12 12:44
Bankfelügyeleti hatáskör megadását indítványozza a frankfurti székhelyű Európai Központi Banknak (EKB) az Európai Bizottság (EB) - jelentette be szerdán közleményben az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézménye.
A brüsszeli bizottság szerint az euróövezetben működő valamennyi bankra kiterjedő, egységes felügyeleti mechanizmusra vonatkozó javaslatok a gazdasági és monetáris unió megerősítésének fontos állomását jelentik.

Az új egységes mechanizmus értelmében az EKB viselné a végső felelősséget az euróövezeti bankok pénzügyi stabilitását érintő külön felügyeleti feladatokért. Az Európai Bizottság felkérte az uniós tagállamokat képviselő Tanácsot és az Európai Parlamentet, hogy az év végére fogadja el a most javasolt rendeleteket, valamint az integrált bankunió másik három alkotóelemét - a tőkekövetelményekre vonatkozó egységes szabályrendszert, a harmonizált betétbiztosítási rendszert, valamint az egységes európai helyreállítási és szanálási keretrendszert.A nemzeti bankfelügyeletek az indítvány értelmében továbbra is fontos szerepet játszanak majd a napi szintű felügyelet biztosításában, valamint az EKB határozatainak előkészítésében és végrehajtásában.

Az Európai Bizottság kezdeményezte, hogy az Európai Bankhatóság (EBH) a belső piac integritásának megőrzése és a 27 tagállam bankfelügyelete közötti összhang biztosítása érdekében dolgozzon ki egységes felügyeleti kézikönyvet.José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint az egységes európai felügyeleti mechanizmusra vonatkozó javaslat célja az euróövezetben működő bankok felügyeletébe vetett bizalom helyreállítása. Ez a lépés nyithatja meg az utat az európai bankok pénzügyi mentőcsomagok segítségével történő újratőkésítéséhez is - tette hozzá. "Ki akarunk törni az egymást kölcsönösen erősítő bankválságok és államadósság-növekedés ördögi köréből.

A jövőben nem fordulhat elő, hogy a bankok veszteségeit az adófizetőkre hárítják, kockára téve ezzel az érintett tagállamok pénzügyi stabilitását" - nyilatkozott Barroso. Michel Barnier, a belső piacért és a szolgáltatásokért felelős EU-biztos azt hangsúlyozta: a bankfelügyeletet valamennyi európai országban hatékonyabbá kell tenni annak érdekében, hogy biztosítható legyen az egységes piacra vonatkozó szabályok következetes alkalmazása. Az EKB feladata lesz gondoskodni arról, hogy az euróövezetben működő bankok hatékony pénzügyi gyakorlatokat alkalmazzanak.

A bizottsági indítványok értelmében az EKB felelősségi körébe tartozik majd többek között a hitelintézetek engedélyezése, a tőkére, a tőkeáttételre és a likviditásra vonatkozó követelményeknek való megfelelés ellenőrzése, továbbá a pénzügyi konglomerátumok összevont felügyelete. Az EKB számára lehetővé válik a korai beavatkozás, vagyis felszólíthatja az érintett bankokat korrekciós intézkedések megtételére olyan esetekben, amikor egy bank megsérti a szabályozó hatóság által előírt tőkekövetelményeket, vagy fennáll ennek kockázata. Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az egységes felügyeleti mechanizmust már 2013. január elsején vezessék be.

Az új mechanizmus zökkenőmentes elindításához a tervek szerint fokozatos bevezetési időszakot alkalmaznának, amely 2014. január elsején zárulna. Az első lépcsőben különösen azok a hitelintézetek kerülnének bele ebbe a mechanizmusba, amelyek közfinanszírozást kaptak vagy igényeltek. A jövő év július elsejétől az összes "rendszerszintű jelentőségű" bankot, majd az esztendő végéig az összes euróövezeti bankot az EKB felügyelete alá helyeznék.
MTI