Ilyet a szervezet nem készített, nem küldött, és ehhez hasonlót jóhiszeműen még az előzetes jegyzékváltások, levelezések, tárgyalások tematikái alapján sem lehetett összeállítani. Ez az igazság. A sok gyatra utólagos kommunikáció arról, hogy aznap éppen milyen dokumentumból vélik kiolvashatónak a politikusok a sok ajánlást, vagy az a logika, hogy korábban is hasonlókat kért az IMF, csak még kínosabbá teszi ezt az egész ügyet. Nincs ilyen lista, nem ezeket a pontokat és nem így kéri az IMF. A kormány megint hadakozik valamilyen általa felépített ellenségképpel, trükközik, vagy, ahogy már újabban, például a szíriai kutyaidomárok vagy az azeri baltás gyilkos átadása kapcsán megszokhattuk, magyarázni próbálja a megmagyarázhatatlant.

De vajon mi a mögöttes cél, milyen valós vagy vélt nemzeti érdek vezet politikusokat arra, hogy komoly arccal nem létező listákat igazoljanak és védelmezzenek?

Mario Draghi EKB-elnök a lista megjelenésének napján éppen megnyugtatta a globális piacokat. Erre a beszédre időzítette a miniszterelnök az IMF-megállapodás szükségességét megkérdőjelező Facebook-monológ kiposztolását. Vagyis úgy segített kiárazni a túlzottan optimista elemzői várakozásokat, hogy a csalódás azért ne csapja nagyon fejbe a forintot és a magyar vonatkozású piacokat. Előtte-utána pedig sok felelős politikus azt is igyekezett deklarálni, hogy megállapodás azért lesz, sőt, hamar lesz. Vagyis folytatódott a csiki-csuki, kapott üzenetet a piac, kaptak a hívek is, megindult a belpolitikai és a tárgyalási pozíciókeresés. Felsejlett ismét a török út, vagyis az a hosszúra tervezett, de szűk ösvény, amelytől sem a megegyezés, sem a végleges szakítás nincs igazán messze, de nincs igazán közel sem, lehet lavírozni. A politika nem éppen őszinte világában mindez akár ügyes manőverezésnek is tűnhet, de nem az. Hiszen mindez nem az ország, hanem egy szűk kör, a kormánypárt egyes politikusainak érdekében történik. Ők félnek a megállapodástól, annak belpolitikai következményeitől, a gazdaságpolitikai függetlenség feladásától, a mozgástér elvesztésétől, és ezért inkább fenntartják továbbra is a magyar államadósság drága finanszírozását, veszélyeztetik azt a megállapodást, amely a sérülékeny nemzetközi helyzetben később akár életmentő is lehetne.

Olykor nagyon elválhat egy ország és egy országvezető érdeke. Magyarországnak talán semmi nem lenne fontosabb, mint a biztonság, a megállapodás, a levegő, az erőgyűjtés. Orbán Viktorról viszont gyakran írják a politikai elemzők, hogy lételeme a konfliktus, a permanens háború, defenzívában érzi igazán jól magát. Sajnos mintha az ellenséget egyre gyakrabban az egykori barátainknál, Európában, Brüsszelben vagy éppen az IMF-nél keresné. Nem tűnik jó választásnak!