A Virtuális Falu Programba várja a jelentkezőket

2012-09-13 09:03
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA és partnerei a Virtuális Falu Programmal abban szeretnének segítséget nyújtani, hogy a falusi közösségek tevékenységébe minél több fiatal kapcsolódjon be, valamint hogy erősödjenek a falusi ifjúsági közösségek, hogy ezzel is segítsük a falvak megmaradását, fejlődését. A Program részeként sor kerül egy képzés sorozatra, egy kutatásra és egy konferenciára. A Program résztvevőit pályázaton keresztül választják ki. A Program védnökei V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felellős államtitkár és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár. A Program az Európai Bizottság Fiatalok Lendületben Programjának pénzügyi támogatásával valósul meg.
A vidék megmaradásának egyik fontos előfeltétele, hogy tevékeny közösségek támogassák a helyi célok megvalósítását. A település lakóiból álló civil szerveződések, kezdeményezések segítséget tudnak nyújtani abban, hogy a helyi igényeknek megfelelő módon fejlődjön az adott település és részt is tudnak vállalni a célok megvalósításában. Az élénk közösségi élet elengedhetetlen ahhoz is, hogy a település lakói jól érezzék magukat a saját falujukban, hogy meg tudják őrizni a helyi értékeiket, kultúrájukat és ezen keresztül a saját jövőjüket.

Nemcsak a mezőgazdasági termelés fenntartásához, de a helyi, falusi közösségek továbbéléséhez is szükséges az utánpótlás, a fiatalok bevonása, részvétele azok tevékenységében. Emiatt szervezi meg az AGRYA partnereivel, a Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetséggel és a Fiatal Gazdák Észak-alföldi Szövetségével közösen a Virtuális Falu Programot. A szervezet közleménye kiemelte: a Programba olyan 18-26 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk, akik már most is végeznek a saját falujukban közösségi tevékenységet és szeretnék az ehhez kapcsolódó ismereteiket, tudásukat bővíteni.

A Program részeként négy alkalommal találkoznak három napos képzéseken a résztvevők. A képzés sorozat egy falusi - virtuális - település életéhez, működéséhez kapcsolódó témákat dolgoz fel. Így képzések témája lesz többek között a vállalkozás-fejlesztés, közművelődés, a szociális ügyek, közösségfejlesztés, a helyi demokrácia és az önkormányzatok működése, fenntartható gazdálkodás, környezet és természetvédelem kérdései. A képzések a falut, mint részfeladatok szervesen összekapcsolódó egységét mutatják be, ahol minden szereplőnek megvan a saját szerepe és felelőssége. A képzések élményszerűen, személyes példákon keresztül foglalkoznak az egyes témákkal.

A Program képzési szakasza után a résztvevők közreműködésével sor kerül egy országos kutatásra, amely a falusi közösségekkel foglalkozik. A Programot 2013. őszén egy konferencia zárja, amelyet a résztvevők szerveznek majd meg. A Program résztvevőit pályázaton keresztül választják ki. Jelentkezési határidő 2012. október 5. A jelentkezők személyes meghallgatása után választják ki a 30 résztvevő fiatalt. A pályázati anyag letölthető a www.mhvisz.hu, valamint a www.agrya.hu weblapokról.
MTI