Reklám nélkül eladhatatlan a magyar bor

2012-09-17 10:55
Hét országgal közösen kezd kampányba Bükfürdő annak érdekében, hogy az ismeretlenebb magyar borok is nagyobb publicitást kapjanak Európában - közölte az MTI-vel hétfőn Balogh Károly, a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület elnöke.
Az együttműködéstől azt remélik, hogy Magyarországra is többen jönnek pincelátogatásokra, és megtelnek azok a kisebb magánszállások is, amelyek az utóbbi időben egyre kevesebb turistát vonzanak - fűzte hozzá.Az egész Európára kiterjedő projektben szakmai partnerként vesz rész Bükfürdő TDM szervezete, a Vas Megyei Vállalkozói Központ felkérése alapján - tájékoztatott. A vasi vállalkozókat tömörítő szervezett gondozza ugyanis a "VINEST" elnevezésű, Európa kis borrégióit népszerűsítő programot, amelyben spanyol, holland, olasz, szlovén, horvát, német és osztrák partnerek mellett, a soproni borvidék kevésbé ismert Vas megyei területei, turisztikai attrakciói is szerepet kapnak.
A projekt eredményeként nem csupán olyan bortermelő vidékek, mint a Vas-hegy, Vaskeresztes és Felsőcsatár környéke kaphatnak európai publicitást, hanem a régió más turisztikai látványosságai is.Balogh Károly elmondta: a program segítségével jelentősen profitálhatnak a térség szabad szálláskapacitással rendelkező történelmi- és fürdővárosai is - emelte ki.
A projekt a "lassú turizmus" elveit követi, ennek keretén belül a szelíd, nyugodt estékre, a táj, az emberek valamint a helyi ízek és értékek megismerésére kíváncsi turisták, baráti társaságok megszólítását tűzték ki célul - tette hozzá.A projekt felvállalja az európai régiók egymást segítő marketing-tevékenységét, új európai márkák kialakítását is. A bükfürdői szakember szerint, ezzel hozzájárulhatnak a folyamatosan csökkenő kihasználtsággal bíró magánszállások és alacsonyabb kategóriájú szállodák forgalmának növekedéséhez is. Balogh Károly hangsúlyozta: a gyógy- és termálfürdőjéről közismert Bükfürdőn több mint hatszázezer vendégéjszakát töltenek a turisták, a programtól pedig a vendégforgalom további növekedését várják.
MTI