Esett a Hennes&Mauritz forgalma

2012-09-17 11:26
A forró augusztus és az erős korona gyengítette a svéd Hennes&Mauritz eredményeit augusztusban és a harmadik negyedévben egyaránt.
A világ második legnagyobb divatkereskedelmi láncának hétfői közlése szerint az egy éve meglévő boltok forgalma stagnált az augusztussal végződött harmadik negyedévben, augusztusban pedig 4 százalékkal esett összehasonlítható alapon.
Az újonnan nyitott mintegy 300 üzlet forgalmát is figyelembe véve az értékesítési árbevétel 6 százalékkal emelkedett augusztusban, 33,6 milliárd koronára az egy évvel korábbihoz képest, miközben elemzők több mint 10 százalékos bővülést vártak.
Az 1947-ben alapított svéd csoportnak világszerte 94 ezer dolgozója és 2600 üzlete van 45 országban. A magyar piacra 2005-ben lépett be, jelenleg 23 márkaboltban árusít, tavalyi árbevétele a társaság honlapja szerint 496 millió korona, hozzávetőleg 16 milliárd forint volt.
MTI