GVH: nem nyújtott extra kedvezményeket a MédiaLog

2012-09-17 17:44
Teljesítette a korábban előírt kötelezettségeket a lapterjesztéssel foglalkozó MédiaLog, versenysemlegesen nyújtja szolgáltatását valamennyi ügyfele részére - állapította meg utóvizsgálatában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A GVH az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében emlékeztet: a versenyhivatal korábbi eljárásában kötelezettségek előírásával engedélyezte, hogy a Ringier Kft., a Népszabadság Zrt. és a Sanoma Zrt. irányítást szerezzen a MédiaLog Zrt. felett. Előírta egyebek mellett a GVH, hogy a MédiaLog az általa nyújtott előfizetéses lap- és magazinterjesztési szolgáltatást minden igénybe vevőnek azonos feltételekkel biztosítsa, valamint az ügyfelek üzleti titkát jelentő információkat mások számára ne tegye hozzáférhetővé.

A versenyhivatal a kötelezettségek teljesítését utóvizsgálatban ellenőrizte. A beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a MédiaLog szolgáltatását valamennyi ügyfele részére az általános szerződési feltételekben és az annak részét képező tarifarendszerben foglaltak szerint, versenysemlegesen nyújtotta; attól eltérő kedvezményeket az alapító kiadóknak nem biztosított - közölte a versenyhivatal. Emellett a MédiaLog minden ügyfele - ideértve az alapító kiadókat is - csak saját üzleti titkaihoz, saját előfizetőinek személyes adataihoz fér hozzá. A GVH szerint a társaság biztonságos, jelszóval védett, ügyfelenként elkülönített számítástechnikai rendszert működtet, munkavállalói pedig az ügyfelekkel közösen kialakított adatvédelmi, adatfeldolgozási szabályzat alapján járnak el.A versenyhivatal azt is közölte: a kötelezettségek további teljesítésének ellenőrzésére újabb utóvizsgálat indulhat.
MTI