Kevésbé nőttek az adóbevételek Borsodban

2012-09-18 15:09
A kiemelt adó- és járulékbevételek összege Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az év első nyolc hónapjában 6,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg országos szinten 9,5 százalék volt a növekedés - hangzott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megyei adóigazgatóságának keddi miskolci sajtótájékoztatóján.
Olasz András igazgató elmondta: az igazgatóság 112 milliárd 625 millió forintot szedett be ilyen címen, 6,8 milliárddal többet, mint 2011 első nyolc hónapjában. Személyi jövedelemadóból 32 milliárd 346 millió forintot szedett be az adóhatóság Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ez csaknem húsz százalékkal több, mint 2011 azonos időszakában. Mindez az adójóváírás megszűnésének, a minimálbér emelésének, és az elvárt bérfejlesztéseknek volt köszönhető - jelezte az igazgató.

Elmondta azt is, hogy míg országosan 4,1 százalékkal több pénz folyt be tb-járulék és szociális hozzájárulás címén 2012 első nyolc hónapjában, addig Borsodban jószerivel ugyanannyi - 84,5 milliárd forint -, mint a megelőző évben.

Kevesebb pénzt kasszírozott a NAV megyei igazgatósága az egyszerűsített vállalkozói adóból: ennek összege nem érte el a 2 milliárd forintot, míg tavaly ebben az időszakban meghaladta a 2,5 milliárdot, ugyanakkor 39 százalékkal nőtt a társasági adóból származó bevétel.
MTI