Százmilliárd euró – ekkora mentőcsomagot ígér az unió és az IMF Spanyolországnak. Pedig a spanyol államadósság mértékét megirigyelhetnénk mi, magyarok. Míg Magyarországon az eladósodottsági mutató a GDP 80 százaléka körüli érték, addig Spanyolországban tavaly alig haladta meg a 60-at. (Az unió által ígért 100 milliárd ezt az értéket persze önmagában akár 10 százalékponttal is megtoldhatja, miután a mentőhitel beleszámít a spanyol államadósságba. Azaz tovább rontja az ország adóskockázati megítélését, és még feljebb hajthatja a már amúgy is rekordmagasságokban lévő spanyol állampapírhozamokat.) Az éves államháztartási deficitet – igaz, nagy megszorítások árán – 6 százalék alá vihetik az idén. Ez sem akkora mérték, hogy az összeomlás szót, amelyet az utóbbi hetekben egyre gyakrabban lehetett hallani, a szájunkra vegyük. A hitelminősítők elsősorban azért tették az utóbbi hetekben a bóvli kategória közelébe Spanyolországot, mert az ingatlanpiac mélyrepülése a bankokat is megrendítette.

Ki ne emlékezne arra az agresszív reklámkampányra, amely a múlt évezred végén és a 2000-es évek elején arra próbálta rábeszélni a tehetősebb magyarokat, hogy ingatlant vegyenek Spanyolországban? A vevő csőstül kap kölcsönt, a villát, apartmant szükség szerint kiadják, a befolyó pénzből törleszthető a bankhitel, sőt még némi jövedelemre is szert lehet tenni, nem beszélve arról, hogy a tulajdonos is nyaralhat, jóformán ingyen, a spanyol tengerparton. Hasonló hirdetések természetesen nemcsak a tehetős magyarok érdeklődését keltették fel, hanem a világ minden tájáról csábították Spanyolországba az érdeklődőket. Elsősorban azonban természetesen maguk a spanyolok voltak a vásárlók.

Mára a spanyol családok több mint 80 százalékának van saját otthona. Ez magasabb, mint a francia, a német, az olasz vagy az amerikai adat. Az ország gazdaságának lelke és motorja a turizmus mellett az építőipar volt. A finanszírozó bankok, főként a takarékpénztárak, a caják úgy érezték, nem kockáztatnak, hiszen meredeken emelkedett a fedezetül szolgáló lakások ára, a vevők pedig dúskáltak az ajánlatok között. Az már csak hab a tortán, hogy a törlesztőrészlet bizonyos hányadát is leírhatták az adójukból. Azok, akiknek már volt lakásuk, megtakarításaikat tették ingatlanba bankbetétek és értékpapírok helyett. Sok spanyol menekült a városi őrület elől második otthonába, az új tengerparti házacskákba. 2007–08-ban azonban beütött a krach. A források elapadtak, az ingatlanárak zuhantak, a fejlesztők sorra leálltak.

SZELLEMVÁROSOK
Város lélek nélkül, város élet nélkül – így jellemzi a francia La Tribune helyszínen járt tudósítója a Madridtól 36 kilométerre lévő Sesena Nueva városkáját. A megalomán, eredeti foglalkozására nézve szennyvízcsatorna-tisztító Francisco Hernando terve fordult itt kudarcba.

2000-ben, amikor szinte minden lakás lábon elkelt, Hernando elhatározta, hogy új várost épít Sesena mellé, Sesena Nueva néven, 13 500 lakással és 40 ezer lakossal. A terv azonban 2008-ban befuccsolt. Elkészült a főtér Hernandez szüleinek a szobrával, és mintegy 3500 lakás, de később minden leállt. Jelenleg csak 3000-en laknak a rosszmájúak szerint szovjet kaszárnyákra emlékeztető épületekben. Az üzleteknek szánt helyiségek túlnyomó többsége bedeszkázva. Az utcák üresek, ameddig csak a szem ellát, mozdulatlan építődaruk serege. A bankok verhetetlen áron, 65 ezer euróért kínálják a kisebb lakásokat, hogy legalább valamit behozzanak veszteségeiken.

Egyórás autózásra Madridtól, Yebes városában 9000 apartmant és kis házat terveztek bukolikus környezetbe. A reklámok nem felejtették el megemlíteni, hogy a gyorsvasút is megáll itt, és néhány perc alatt berepíti Madridba az utasokat. Az ide tervezett 30 ezer lakos helyett csak 3000-en költöztek be, többségük a New York Times szerint kutyákat tart, félve az idegenektől. Az épületek állapota egyre romlik. A vasút átrobog az amúgy elkészült állomáson, de kellő utas hiányában nem áll meg. Joaquín Ormazábal polgármester egy sajtóinterjúban az árak illusztrálására elmondta, csak a feléért tudná most eladni 240 ezer euróért vásárolt ingatlanját.

A példákat sorjázni lehetne. Gazdag és szegény negyedekben félig kész épületek dacolnak az enyészettel. A spanyol közmunkaügyi minisztérium adatai szerint 700 ezernél több új otthon vár gazdára a 47 milliós országban, ahol 1,6 millió saját lakást-házat tartanak nyilván. Az önkormányzatok utólag olykor esztelennek tűnő infrastrukturális beruházásokkal támogatták az ingatlanfejlesztőket. Ez is oka részben annak, hogy 133 milliárd eurós tartozásuk súlyos kolonc a spanyol államon.

ÜRES REPÜLŐTEREK
A pénzszórás iskolapéldája volt az eszement repülőtér-építés. Az utóbbi húsz évben például nem kevesebb mint 48 regionális reptér készült el, tetemes pénzért. Közülük csak 11 nyereséges.

Rémmese a 150 millió euróért felhúzott Castellón-Costa Azahar légikikötő története. Az andalúziai tengerpart közelében épült repülőteret tavaly márciusban nagy csinnadrattával átadták, de azóta egyetlen utast sem fogadott. A fémből készült fogadócsarnok üres, a parkolóban csak a karbantartók és őrök autói láthatók, a burkolat résein sajtóbeszámolók szerint fű tör át. Az volt a terv, hogy a reptér segít az ingatlanberuházóknak és a turizmusnak, a munkanélküliséggel küszködő Andalúzia foglalkoztatási lehetőségekhez jut. A hibákat tetézte, hogy a nagy gépek nem tudnak megfordulni a futópályán, ezért a létesítmény máig nem kapott működési engedélyt az illetékes hatóságtól.

Huesca légikikötőt Aragóniában eredetileg elsősorban a Pireneusok síturistáinak szánták. Csakhogy a legközelebbi sípálya 100 kilométerre van tőle. 2011 februárjában az utolsó légitársaság is elhagyta a repülőteret, így ott minden kereskedelmi tevékenység megszűnt. A Madridtól mintegy 200 kilométerre lévő Castile-La Mancha Don Quijotéról elnevezett repülőtere, amelyet nem kevesebb mint1 milliárd euróért építettek meg, mindössze három évig működött, és érdeklődés hiányában a közelmúltban zárt be. Eredetileg évi másfél millió utast vártak ide, abban a reményben, hogy elcsábíthatják a légitársaságok egy részét Madridból.

Az ingatlanárak 2008 óta meredeken zuhannak. Kevesebb a pénz, kisebb a külföldi érdeklődés, megugrott a munkanélküliség. (Jelenleg már az aktív lakosság közel negyedét érinti.)

2007-ben a spanyol lakásárak inflációtól megszűrt indexe az IMF adatai szerint a 2000-es évhez képest 190 százalék volt, de 2011 végéig 140 közelébe esett vissza. A The Economist szerint a spanyol ingatlanok a 2007-es csúcsévben 43 százalékkal voltak túlértékelve. Nagy-Britanniában ugyanez a bérleti díjból visszaszámolt túlértékeltségi mutató 30, Írországban pedig 20 százalékos volt, míg Németországban olcsóbban lehetett lakáshoz jutni a reális árnál, átlagosan 12 százalékkal.

Jelenleg egy háromszobás tenger közeli házat Valencia mellett már 100 ezer euróért is meg lehet vásárolni. Barcelonában, a Rambla főutcán 150 ezer euróért is hozzá lehet jutni egy 60 négyzetméteres lakáshoz. A spanyol közmunkaügyi minisztérium által nyilvánosságra hozott adatok szerint 2012 első negyedében a spanyol lakások átlagára négyzetméterenként 1649 euró volt, és további áresés várható.

BANKOK NAGY BAJBAN
Mindez természetesen megviseli a finanszírozó pénzintézeteket, amelyek korábban felelőtlenül ontották a pénzt az ingatlanpiacra. Főként a takarékpénztárak vannak bajban, hiszen a BBVA vagy a Santander nagybank még az első negyedévben milliárdos nyereséget tudott kigazdálkodni, bár a válság végül őket is magával ragadhatja. A takarékpénztárak, amikor észbe kaptak, egyesülésekkel próbálták megelőzni a még nagyobb bajt. 2008-ban 45 takarék működött Spanyolországban, jelenleg csak 11. A mostani bankmizériát kiváltó, a hírekben gyakran szereplő Bankia is hét takarékpénztár egyesüléséből jött létre. Az összeolvadás azonban nem oldott meg semmit, a takarékpénztárak csak a bajaikat hozták magukkal.

Az ingatlanszektornak nyújtott banki hitelek állománya hatalmas: meghaladja a 300 milliárd eurót, a spanyol GDP hozzávetőleg 30 százalékát, ebből a problematikus hiteleké a gazdasági minisztérium adatai szerint több mint 180 milliárd.

A spanyol kormány az unióhoz fordult,holott korábban váltig hangoztatta, hogy önmaga is képes megbirkózni a problémával. A bankok potom áron árulják a visszavett ingatlanokat, olykor a teljes vételárat fedező, 40 évre szóló hitellel.
Kérdés, hogy külföldi segítséggel sikerül-e stabilizálni a helyzetet.
Akármi történjék is, hosszú időnek kell eltelnie, míg benépesülhetnek a Sesena Nuevához és Ybeshez hasonló kísértetvárosok.