Csődhullám - csaknem 30 százalékkal nőtt a felszámolások száma

2012-09-18 17:52
Az elmúlt egy évben, vagyis 2011. augusztus és ez év augusztusa között 28 százalékkal, 23.172-re nőtt azon cégek száma, amelyek ellen felszámolási eljárás indult - közölte a feketelista.hu internetes adatbázis az MTI-vel.
Korában a hitelezők által kezdeményezett felszámolás volt a jellemző, újabban viszont már a bíróságok által indított kényszerfelszámolás dominál – idézi a közlemény Somogyi Ferencet, a Felszámolók Országos Egyesületének elnökét. A felszámolási eljárások számának folyamatos növekedése döntően a cégek pénzügyi helyzetének romlásával és az adóhatóság egyre szigorúbb fellépésével magyarázható. A hitelezők is mind türelmetlenebbek, és hamarabb kérik a felszámolás megindítását. Gyakori, hogy ilyen esetekben a tulajdonos elhagyja a céget, vagy eladja egy hajléktalannak vagy külföldinek, akit azután már soha nem lehet utolérni.

A hitelezők pedig futhatnak a pénzük után. A felszámolási eljárásoknak körülbelül 75 százaléka egyszerűsített módon fejeződik be. Ennek oka, hogy a cég vezetői nem adják át, vagy eltüntetik az iratokat, illetve a társaságnak már nincs semmilyen vagyona. Somogyi Ferenc tájékoztatása szerint országszerte több mint száztíz felszámolással foglalkozó cég működik, de jelentős létszámbővítést kellett végrehajtaniuk, hogy lépést tudjanak tartani a feladatokkal.Hozzátette: legnagyobb gondjuk, hogy elhúzódnak az eljárások, sokáig kell várniuk a díjazásra. Egy-egy ügy lezárása ugyanis átlagosan két-három évig, nem ritkán öt-hat évig elhúzódik, sőt van eset - például az almásfüzitői timföldgyáré - amelynek felszámolásához tíz év sem volt elegendő.
MTI