Áfa-csökkentést sürgetnek a terméktanácsok

2012-09-20 07:58
Az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adója (áfa) csökkentésének lehetőségéről tárgyaltak ismét a javaslattevő terméktanácsok képviselői szerdán a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) a szaktárcák - a VM, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - illetékes tisztviselőivel.
A megbeszélést követően Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára az MTI-nek elmondta: a terméktanácsok - a VHT, a Baromfi-, valamint a Tej Terméktanács - vezető tisztségviselői Feldman Zsolttal, a VM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárával és az NGM három, a témában jártas pénzügyi szakértőjével egyeztettek az esetleges áfa-csökkentés szakmai kérdéseiről.

Menczel Lászlóné szerint a tárgyalások szakmai alapon folynak, és kedvezően alakulnak, amit az is mutat, hogy a következő tárgyalási fordulót várhatóan már a jövő hét elején megtartják. A szakember konkrétumokról nem beszélt, annyit azonban jelzett: mindenképpen kedvező jelnek tekinthető, hogy a kormány képviselői nem söpörték le az asztalról javaslataikat, hanem azokkal érdemben foglalkoznak, és vannak olyan témák, ahol az álláspontok közeledtek egymáshoz.

Mint ismeretes, augusztus végén az alapvető élelmiszerek differenciált áfa-csökkentésének mielőbbi meghirdetését kérte a kormánytól három terméktanács. A javaslat az előterjesztők szerint társadalmi igényeket szolgál, megfelel a gazdasági szereplők elvárásainak, és összeegyeztethető az állami költségvetés szempontjaival is. A javaslat azért született, hogy megelőzhető legyen az élelmiszergazdaság szereplőinek tömeges tönkremenetele, illetve termelési színvonaluk csökkenése, és javítsák a piacra jutás feltételeit. Ennek érdekében az előterjesztők javasolták több termékkör - így többek között a 3 százalékos zsírtartalom alatti folyadéktej (2 liter alatti mennyiség), a félkeménysajt, a tehéntúró, a sertéscomb, a lapocka, az oldalas és a dagadó, továbbá az étkezési tojás valamint számos kacsa-, liba-, csirke- és pulykahús-féleség - 5 százalékos áfa-körbe sorolását 2013-tól.

A javaslattevők számításai szerint a főbb állati termékpályák differenciált áfa-csökkentése összesen 60,5 milliárd forint költségvetési bevételkiesést eredményezne. Ez a GDP 0,2 százaléka körüli érték. Ezt követően a kormányszóvivői tájékoztatón az hangzott el, hogy a kormány augusztus végi ülésén foglalkozott az alapvető élelmiszerek áfa-csökkentésének lehetőségével, és további hatástanulmányok készítését kérte ez ügyben. A kérdést a vidékfejlesztési miniszter szintén fontosnak ítélte, és jelezte, hogy ennek megfelelően foglalkozik a témával személy szerint ő és a kormány is. Ezt követően került sor a most is zajló tárgyalások megkezdésére.
MTI