Nem sietnek a cserével

Szűkül a számítógéppiac
Halaska Gábor
2012-07-26 06:00
Az erős őszi szezon sem biztos, hogy kihúzza a gödörből a számítógép-eladásokat. Az iskolakezdéskor hatalmas választék és csökkenő árak jöhetnek, de nem árt körültekintően válogatni.
Hat-nyolc éve még szinte minden iskolakezdésnél új asztali számítógépet kértek a jó bizonyítványt hozó fiatalok, három-négy éve az iskolába cipelhető notebook, később az apró, de gyenge netbook volt a menő. Ma már a legtöbb gyerek iPhone-t szeretne, vagy ha az már van, akkor iPadet. Ha egyikre sem telik a szülőknek, akkor legalább egy olcsó, 30-40 ezer forintos táblagépet csapna a hóna alá az ifjúság legtöbb tagja, amelyen a legfrissebb vicces videót vagy az új sztár DJ, Skrillex klipjét is nagyobb képernyőn lehet megnézni a szünetben.

Ilyen körülmények közt immár nemcsak az asztali számítógépek eladása került drámai mélypontra, hanem a hagyományos, billentyűzettel szerelt mobilmasinák (notebookok, netbookok) gyártói is némi visszaesést könyveltek el (lásd a grafikont is).

Már csak azért sincs ok örömre, mert a vállalati szegmens sem teljesít jól. Az IDC elemzőcég várakozásai szerint a gyenge tavalyi eredményt követően mindössze 2 százalékkal nőhet az idén a PC-piac. Ezalatt az asztali és hordozható gépeket együtt kell érteni, ezekből 2011-ben összesen 559 ezer fogyott, 2,8 százalékkal kevesebb, mint 2010-ben. Fauszt Gábor, az IDC Magyarország vezető elemzője nem optimista. „Lehetséges, hogy hamarosan felülvizsgáljuk a szerény növekedést adó prognózisunkat. Amennyiben meg is valósul a darabszám emelkedése, az is csak a 2010-es szint elérését jelentené” – mondja.

AKCIÓK JÖNNEK
A fogyasztókat az eladások csökkenése persze a legkevésbé sem zavarja. Ők jól járhatnak, hiszen újabb akciók várhatók augusztustól. A noteszgép- és az asztali PC-készletek kisöprése folytatódik, sőt, ilyenkor fel is erősödik – fejti ki az IDC vezető elemzője. Ez azonban sajnos azt jelenti egyúttal, hogy egyéves vagy még régebbi modellekkel is gyakran lehet majd találkozni, ami az informatikában nagyon öreg masinákat jelent.

Az erős forint és a nagy elfekvő készletek miatt az induló árak határozottan 100 ezer forint alá esnek majd, még a jobb belépő modellek esetén is, persze utóbbi esetben Windows nélkül – mondja Szalay Balázs. Az Acer Magyarország marketingvezetője szerint azonban a piacnak csak ötödét adják a legolcsóbb gépek. A vásárlók többsége a drágább, 140-180 ezer forintos kategóriát keresi, és főleg a 15,6 colos képméretet. Ezek a noteszek már erősebb processzorral, jogtiszta Windows 7-tel és játékra, videók kezelésére is alkalmasabb grafikus kártyákkal érkeznek.

„Nagyon lecsökkent azok száma, akik a legolcsóbb modelleket keresik. Feltehetően ebben a társadalmi szegmensben nem az új PC beszerzése a legfontosabb, hanem a napi megélhetés, így nem sietnek az emberek a gépcserével” – mondja az Acer illetékese. Ugyanakkor a pénzes vásárlók tudatosabbak, nem vesznek olyan belépő modelleket, amelyek egy-két év után már nagyon lassúnak, elavultnak számítanak. Inkább 10-20 ezer forinttal többet adnak egy gépért.

Érdekes, hogy a DOS-os és linuxos PC-k helyett egyre többeknek fontos a jogtiszta Windows 7, amely további 10-20 ezer forinttal növeli az árat. A szemléletváltás nem is meglepő, hiszen a netrekötöttség miatt egyre körülményesebb az illegális szoftverek használata, sőt, például ingyenes vírusvédelem is jár az eredeti Windows mellé. Így nem kell megvenni a drága víruskereső szoftvert sem.

NYOLCASRA VÁRVA
Több szereplő szerint a Windows 8 októberre ígért bemutatása miatt is szerényebb lehet az őszi szezon. Még akkor is, ha a hetes olcsón (15 euróért) frissíthető lesz Windows 8-ra. Ez persze az erős középkategóriát érinti elsősorban, hiszen az olcsóbb gépeket kereső felhasználóknak nem a divat a lényeg, hanem a használhatóság. Ebben pedig a 7-es program jobb. Ugyanakkor a vállalatok közül a legtöbb most jutott el a Windows 7 bevezetéséig. A cégek és intézmények többsége 4-5 évente cseréli a gépeit, mert ekkor jár le a kiterjesztett garancia. A fejlesztés és a javítás annyira erőforrás-igényes, hogy érdemesebb új gépet venni, a nullára leírt ré-gieket pedig fillérekért a dolgozóknak vagy külső cégnek értékesíteni.

A PC-piac igazi ellenségei ugyanakkor a táblagépek, amelyek egyre olcsóbbak és egyre erősebbek lesznek. A Google új modellje például egy netbook tudását nyújtja, és 90-100 ezer forintos bruttó áron érkezhet. Nem is szólva a már említett olcsó, 30-50 ezer forintért elérhető táblagépekről, amelyekhez a leleményesebbek egy kiegészítő billentyűzetet is kapcsolhatnak. Így nem lenne meglepő, hogy a mai netbookok kategóriája tovább zsugorodna. De ez már egy másik írás része lehetne.



Érdekes folyamat alakult ki a vállalati PC-k piacán: a céges felhasználóknak is egyre fontosabbak a mobileszközök, de egyúttal sokat számít az asztali munkaállomások külső megjelenése is. Azaz a vizuális világ, amellyel a gyártók eddig elsősorban az otthoni felhasználókat csábították, a vállalati szférában is döntést befolyásoló tényezővé vált. Ez a konzumerizációnak is nevezett trend nagyon inspiráló a HP számára is – mondja Takáts Kristóf. A HP Magyarország nyomtatási és személyi számítógép üzletágának vezetője szerint mindez a frissülő vállalati termékpalettánkon meg is látszik. Terjednek a fémburkolatok, és nagy jövőt jósolnak az ultrabookoknak is. Azaz a vállalati szegmensben nem érdemes stagnálásról beszélni: dizájn, méretek és termékkategóriák tekintetében is nagyon izgalmas időszaknak nézünk elébe. Igaz viszont, hogy a különleges termékek, mind az ultrabookok, mind az all in one (mindent egybe) asztali kategória hazai eladásai (az összes márkát együttvéve) egy százalék alatt maradtak eddig, azaz összesen évi 5000 körüli all in one PC és ultrabook fogyott el. E téren nagy növekedést a következő hónapokban még nem vár az IDC vezető elemzője sem.

HÍRMAPPA
Huszonhat év után először jelentett veszteséget a Microsoft. A második negyedéves 492 milliós mínuszban azonban egy egyedi tétel leírása volt a döntő. A 2007-ben 6 milliárd dollárért megvásárolt aQuantive reklámügynökség veszteségét nem számítva továbbra is masszívan nyereséges a szoftvercég.

Ultranagy felbontású óriástévét dobott piacra az LG. A koreai gyártó 213 centis átlójú UHD tévéje a 4k szabványnak megfelelő, 3840x2160 pixeles felbontást kínálja, több mint 5 millió forintért.

Banktitkok és más érzékeny adatok publikus felhőben való elhelyezését nem ajánlja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A PSZÁF ellenőrzéseket is kilátásba helyezett a távoli szervereken adatokat tároló pénzintézeteknél.

A legújabb iPhone villámgyors 4G-támogatást, egy gigabyte rendszermemóriát és érintés nélküli fizetésre alkalmas NFC csipet kaphat. A híreket szokás szerint ezúttal sem erősítette meg az Apple. A jól értesültek szerint akár már a nyár végén megjelenhet a várva várt új modell.

Késve ugyan, de a Canon is benevez az apró, könnyű, tükör nélküli, de cserélhető objektíves fényképezők versenyébe az EOS-M modellel. E téren a Nikonnak, az Olympusnak, a Panasonicnak, a Samsungnak és a Sonynak is vannak már erős termékei, sőt komplett rendszerei.

Fizetett fórumozókkal harcolna a terrorizmus ellen Amerika. A Viral Peace nevű projekt keretében az utcáról toborzott átlagos fiatalok győzködik a szélsőséges fórumok posztolóit Pakisztánban, Malajziában, Szingapúrban, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken. Módszerük, hogy a potenciális terroristák érvelésének hibáira mutatnak rá, megkérdőjelezik álláspontjukat, illetve nevetségessé teszik őket, így csökkentve a fiatalságra irányuló befolyásukat.
Hogyan válasszunk?
Az AMD C szériás (C50, C60) vagy az Intel Atom processzoros gépeit nem árt elkerülni, mert ezek még többablakos egyidejű netezésre sem mindig kellően gyorsak. Az Intel Celeronok vagy az AMD E–300-as, E–400-as, E–450-es processzorai már jobbak, különösen 3-4 gigabyte memóriával. Videók vágására, gyakori képszerkesztésre, játékra és más erőforrás-igényes feladatokra a legjobb ár-érték arányt az Intel Core i3-as processzorai (2330M, 2350M) adják. Bár teljesítményben nem olyan rosszak, mégsem érdemes első generációs Intel processzorokkal kínált (például Core i3 380M) noteszgépeket venni. Ezekhez képest ma már az érezhetően gyorsabb harmadik generációsat is lehet kapni (Core i3 2350M), sokszor több ezer forinttal olcsóbban, mivel a gyártó csökkentette a Core i3-árakat.