Autómentes nap szombaton az Andrássy úton

2012-09-20 19:40
Színházi, képzőművészeti, gasztronómiai és közlekedéssel kapcsolatos programokkal, koncertekkel és bemutatókkal várja a közönséget az Andrássy Korzó a szombati Európai autómentes napon az Andrássy út Bajza utca és Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszán, pénteken pedig a Sétálj! Napon ismerhetők meg Budapest érdekességei.
Az Európai Mobilitási Hét keretében megrendezett pénteki témanap célja a közösségi közlekedés népszerűsítése, ennek érdekében hat csapat szervez változó tematikájú sétákat Budapest különböző kerületeiben - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Beyond Budapest túrája a Belváros, míg a Budapest Barangoló Ferencváros rejtett zugaival ismerteti meg a résztvevőket. A Budapesti séták a főváros templomainak érdekességeit tárja fel, az Imagine Budapest neves költők és írók nyomait kutatja, a Budapest Underguide igazi helyi egységeket, őstermelőket és tervezőket kutat fel, a Funzine sétája pedig kulturális és turisztikai érdekességeket mutat be.Péntek estétől vasárnap hajnalig autóktól elzárt területé válik az Andrássy út.

Az autómentes napra kilátogatók a fenntarthatósággal, környezetvédelemmel, közlekedésbiztonsággal barátkozhatnak játékos formában, miközben számos kulturális program várja őket: az Andrássy Korzó tematikus szakaszokra osztva vezeti végig a sétálókat a változatos programok forgatagában.A Bajcsy-Zsilinszky út felőli részen fiatal képzőművészeti csoportok helyben alkotása, valamint a WAMP és a Népi Iparművészek Szövetsége iparművészeti vásárai csalogatják az érdeklődőket.

A TeARTrum Fesztivál színházi produkciói többnyire a környezetvédelem, fenntarthatóság és a Duna gondolatköréhez csatlakoznak. Az eseményen több mint ötven fővárosi független és kőszínház mutatkozik be két színpadon és a közöttük húzódó színes pavilonsorban. A BKK Kerék-város Korzón kezdő és haladó bringások egyaránt találnak programokat, pályákat, tanácsadás, míg az Ízek Korzója hideg-meleg ételekkel, üdítővel, fagyival látja el a sétálókat.

A BKK Korzó a körút felől érkező látogatókat invitálja egy jó sétára, ahol a városüzemeltetés új módjával ismerkedhetnek: barátkozhatnak a füves villamospályával, "fonódhatnak" a budai villamossal, a járműkiállításon pedig a forgalomban lévő tömegközlekedési eszközök hétköznapi használatban elzárt részeit is megismerhetik.A MÁV, MÁV-Start és a Volánbusz közös megjelenéssel a vasútnak és távolsági buszoknak az elővárosi közlekedésben betöltött szerepét mutatja be; a gyerekek számára a MÁV Gyermekvasút igazi sínje, mozdonya és hajtánya teszi élménnyé a látogatást.

A Zöld Technika Korzón környezetbarát termékek és szolgáltatások mutatkoznak be, a Civil Korzón civil szervezetek adnak hasznos tanácsokat, a Közlekedésbiztonság Korzón a közlekedésmenedzsment alternatíváival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, a BRFK-OKBT pedig drámai hatású roncskiállítással hív fel a biztonságos közlekedésre. A Terézvárosi Korzó a házigazda VI. kerület önálló rendezvénye, ahol a fiatalokat környezetvédelmi játékok, utcai sporteszközök, kerületi civil szervezetek pavilonjai várják. A Sétálj! Nap és az Autómentes nap részletes programja a www.mobilitasihetbudapest.hu honlapon található meg.
MTI