Közel három éve az EU-ban minden figyelem az euró jövőjére fókuszál. Berlin hónapok óta napirenden tartja az európai szerződés újratárgyalását. A kontinentális országok úgy akarják elkerülni a Görögországéhoz hasonló jövőbeli csődöket, hogy a nemzetek szuverenitásának szűkítésével föderális eurózónát hoznak létre. A monetáris unió jelenlegi 17 tagországának előjoga lenne a költségvetési kérdések terén, amiből természetesen az angolok kimaradnának.

Az elmúlt időszakban az Európai Bizottság támogatta a német javaslatot, és áldását adta arra is, hogy az európai bankszektor őrévé tegyék az Európai Központi Bankot. A britek ebből a döntésből is kimaradtak. Kedden a német külügyminisztérium tíz további tagország bevonásával kiterjesztette a föderatív gazdaságpolitikai döntéshozatalt a külügyi és a biztonságpolitikai témákra is. Valószínűleg a 11 ország kezdeményezéséből többségi egyetértés lesz a 27 EU tagállam között, de az Egyesült Királyság nem vesz részt ebben sem.

Az aktív brit szerepvállalás mellett szól gazdasági és kulturális hagyománya, valamint politikai súlya is, ám kevés hajlandóságot mutat a közös problémamegoldásban való részvételre. Ráadásul egyik korábbi fő szövetségese, Lengyelország ma már saját nemzeti érdekének a német politika követését tartja.

Az egyes témákban kibontakozó német-francia vita nem széthúzó ereje az uniónak, hanem természetes politikai folyamat a közös megoldás keresése érdekében. Ezeket a tárgyalásokat is egyre inkább külső szemlélőként követik Londonban. Minden jel arra mutat, hogy egy éven belül újra tárgyalásokat kell kezdeni az európai szerződésről, mert szükség van arra, hogy az országok szuverenitásuk egy újabb részéről lemondjanak Brüsszel javára.

David Cameronnak, a britek miniszterelnökének újra kell majd tárgyalnia, vagy a nép elé kell bocsátania országa EU-tagságát. Brüsszelből nézve a kérdés valójában nem az, hogy lesz-e népszavazás, hanem hogy mi áll majd a szavazólapokon.