A versenyszférából érkeznek a Tarom román légitársaság új vezetői

2012-09-24 13:16
Megkezdődött a román állami Tarom légitársaság leendő vezetőinek kiválasztása a versenyszférából érkezett pályázók közül.
A román állam a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelmegállapodásért cserében vállalta, hogy a versenyszférából érkező vezetőket nevez ki pályázat és szakmai tapasztalat alapján tíz román állami vállalat élére. A Tarom lehet két hét múlva az első cég, amelynek úgynevezett privát menedzsmentje lesz, miután hétfőn elkezdődött a légitársaság élére pályázók meghallgatása - írta hétfőn a Ziarul Financiar című pénzügyi-gazdasági napilap.

A Tarom új vezetőségének feladata egy privatizációs terv elkészítése lesz. A román állam ugyanis vállalta, hogy 20 százaléknyi részvénycsomagot elad a vállalatból úgy, hogy továbbra is az állam marad a többségi részvényes. Ez a terv a lap szerint továbbra is változatlan, így az új vezetőségnek ezt a privatizációs tervet kell majd megvalósítania.

A lap úgy tudja, hogy a vezérigazgatói állásra kizárólag külföldi pályázók maradtak, közöttük svájci és észtországi légitársaságok volt vezetői. A vállalat igazgatótanácsi tisztségeit is megpályáztatták.A vezetőségcserét az állami vállalatok gyenge gazdasági teljesítménye teszik indokolttá. A Tarom például csak 2008 és 2011 között 200 millió euró veszteséget halmozott fel, az elmúlt négy évben járatainak többsége 50-60 százalékos kihasználtsággal közlekedett. A Tarom tavaly 2,2 millió utast szállított, üzleti forgalma 210 millió euró volt, vesztesége elérte az 58 millió eurót.
MTI