Ha kitörne egy háború, hajlandó lenne-e bárki is meghalni az Európai Unió eszméjéért? Képes lesz-e valaha is az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso olyan érzelmi reakciót kiváltani az emberekből, mint amilyet Barack Obama vagy Nelson Mandela? Amikor egy amerikai a kezében tart egy bankjegyet George Washington arcképével, úgy érzi, hogy az „amerikai álom" részese, függetlenül politikai nézetétől és társadalmi helyzetétől. Ezzel szemben egy francia vagy egy német nem érez semmit egy öteurós láttán. Az EU-nak ugyanis nincs arca, nincs karizmája, nincs hadserege, de még valódi közös külpolitikája sincs.





Az Európai Unió országainak valószínűleg mindig is saját nemzeti érdekük lesz az elsődleges, és pont ezért bele kell törődnünk abba, hogy nincs esélye a teljes szövetségnek, vagy ahogy sokan emlegetik: az „Európai Egyesült Államoknak". Az integráció önmagában nem elegendő cél, amíg az nem szolgálja az embereket. Ezért a „több Európát" és más, orrvérzésig ismételt szlogeneket valós értelemmel kell megtölteni: több munkát az EU-ban élő fiatal munkanélküli polgároknak, több esélyegyenlőséget, több kontrolt a bankok és a pénzügyi szervezetek felett, és nem utolsósorban az olyan kormányok felett, amelyek felelőtlen gazdaságpolitikája hozzájárulhatott az adósságválság kialakulásához.

Nem lehet az asztal alá söpörni azt a kérdést sem, hogy a jelenlegi válság az európai jóléti modell végét jelenti-e. Ugyanis ez a modell évtizedekig biztosította az európai jólét és szociális béke eszméjét, és egyelőre Európának fogalma sincs, hogy a jövőben mi léphet a helyébe. A válaszokat nem zárt ajtók mögötti tárgyalásokon, vagy az egyre gyakoribb „euró mentő csúcstalálkozókon" fogják megtalálni. Hiszen nincs valós vita Európa jövőjéről, s ez nem elsősorban a politikusok számlájára írható, hanem a jó néhány EU-s országban megfigyelhető érdeklődés akut hiányára.

Németországban az alkotmánybíróság is határozottan állást foglal az EU körüli vitákban, de számtalan tagország nem érzi ilyen égetőnek a kérdést, valószínűleg azért, mert nem fektetett milliárdokat az euró megmentésébe. Azonban azzal, hogy kimaradnak ezekből a vitákból, fennáll a veszély, hogy még távolabb sodródnak az Uniótól. Az optimális az lenne, ha minden európai polgár egy emberként állna az EU-s reformok mögé, és együtt vállalná a felelősséget az esetlegesen elkövetett hibákért. Mindenkinek fel kéne tennie magának a kérdést, hogy számára mit jelent az Európai Unió, és miért akarja, hogy túlélje a szervezet az euró válságát. Ennek tudatosítására a szerzők szerint érdemes lenne a 2014-es európai parlamenti választások során azt a kérdést is feltenni a polgároknak, hogy inkább a saját útjukon akarnak járni, vagy együtt, az unióban akarják-e folytatni a jövőben.

Jacek Pawlicki lengyel újságíró, Varsóban diplomázott lengyel irodalomból. Brüsszeli tudósító is volt, miután visszatért Lengyelországba gyakran ír az Uniót érintő kérdésekről, külügyi témákról, illetve a skandináv országokról.
Tomasz Bielecki a Gazeta Wyborcza lengyel napilap brüsszeli tudósítója.