Mol is bejelentette a csoportos létszámleépítést

2012-09-28 19:48
Hétszáz dolgozóját tervezi elbocsátani csoportos létszámleépítés keretében a Mol Nyrt. - erősítette meg az Index.hu értesülését az olajvállalat kommunikációs igazgatója az MTI-nek pénteken este.
Szollár Domokos elmondta, hogy a vállalat vezetése kedden értesítette az érdekképviseleteket a tervezett leépítésről. A leépítés a Mol Nyrt.-t, valamint a csoporthoz tartozó TVK-t is érinti. A cég a magyarországi finomítás, a termelés, a logisztika, a nagy- és kiskereskedelem területén egyaránt tervez elbocsátásokat. Fele-fele arányban fizikai és szellemi foglalkozásúakat küld el a vállalat - tájékoztatott a kommunikációs igazgató.

Szollár Domokos közölte, hogy a szakszervezetekkel a jövő héten kezdődik a konzultáció, ennek lezárulta után hozza meg döntését a vállalat, várhatóan október közepén-végén. Elmondta azt is, hogy a Mol Magyarországon több mint 10 ezer embert foglalkoztat. A finomítás és kereskedelem üzletágban több mint négyezren dolgoznak, ezen a területen 12 százalékos leépítést helyezett kilátásba a vállalat.
MTI