Rendszeresen felmerül, hogy „merjünk-e nagyot álmodni" - próbálkozzon-e meg Magyarország egy nyári olimpia megrendezésével. Túl azon, hogy kérdéses, a kandidálásunk sikeres lenne-e, érdemes azon is elgondolkodni, hogy az olimpia megrendezésének közvetlen és közvetett gazdasági hatásai megtérítenék-e a beruházás és rendezés költségeit.

Cikkünk első részében az újkori olimpiák történetéből egy gazdaságilag sikeres és egy gazdaságilag sikertelen rendezés számait villantjuk fel, majd a londoni 2012-es olimpia pénzügyi hátterére próbálunk vonatkozó összefoglaló megállapításokat tenni.

Óriási negatív hatása volt az 1976-os montreali olimpiának. Hogyan tudták ők úgy megszervezni az olimpia finanszírozását, hogy utána ezt senki ne akarja többet megismételni? Először is, még a pályázás során "...Kanada miniszterelnöke garanciát követelt Montreal városától, Québec tartományától és a Szervező Bizottságtól arra vonatkozóan, hogy a kanadai kormányra nem fognak támaszkodni ideiglenes finanszírozásban, vagy hogy átvállaljon bármilyen jövőbeli kötelezettséget, vagy hogy különleges hozzájárulást biztosítson bármilyen, a játékokhoz kapcsolódó kiadásban, ha az hozzájárul a Montreal és Québec által kérvényezett különleges törvényhozáshoz." (Montréal COJO 1976, 1978, 54. o.) A "különleges törvényhozás" arra vonatkozott, hogy a Szervező Bizottság elindíthat egy úgynevezett olimpiai lottót, kibocsáthat emlékérméket, illetve adományokat gyűjthet az olimpia megrendezéséhez kapcsolódóan.

Mindez tulajdonképpen azt jelentette, hogy a kormány teljesen kivonta magát mindenféle kötelezettség alól, és magára hagyta a Szervező Bizottságot, a tartományt, illetve a város vezetőségét. A legnagyobb bajt így az okozta, hogy a szervezők túl optimistán ítélték meg a helyzetet, a körülményeket, és rendkívüli módon alábecsülték a felmerülő költségeket. Ahogy Montreal akkori polgármestere, Jean Drapeau mondta: "Minden lehetséges és szükséges intézkedést meg fogunk hozni annak érdekében, hogy biztosítsuk, hogy az Olimpiai Játékok ne váljanak pénzügyi teherré se a Városnak, se az országnak, hanem csak az Olimpiai Mozgalom felemelő kihívását jelentsék."

Minden igyekezet ellenére a Játékok után további 537 millió dollárba került befejezni a létesítményeket, és ezzel a teljes olimpiai deficit 2.729 millió dollárra rúgott. Ezt a kötelezettségállományt városi és tartományi adókkal kellett fedezni, melynek a végső kifizetését csak 2005-2006-ra tervezték, azaz harminc évvel a játékok utánra. A közvetlenül a játékok után készült eredménykimutatásból (1. táblázat) láthatjuk, hogy a legnagyobb költségokozók a beruházások voltak, köztük az Olimpiai Park (sportlétesítmények), valamint a montreali infrastrukturális fejlesztések. Ezek összessége 1,2 milliárd dollárt tett ki, mely ugyan egy nagyságrenddel elmarad például a 2012-es londoni olimpia beruházási költségeinél, de az 1976-os bevételi lehetőségeknek önmagában is majdnem a háromszorosát tették ki.

	ezer dollár
Beruházások	1 213 000
Olimpiai Park	987 000
Olimpiai Falu	85 000
Montreali beruházások	141 000
COJO működési költségei	207 000
Adminisztráció	20 900
Személyi költségek	8 000
Igénybevett szolgáltatások	28 200
Kommunikáció	16 700
Grafika és tervezés	3 100
Technológia	15 900		COJO bevételei	430 000
Építkezések	19 300		Olimpiai emlékérmék és bélyegek	115 000
Olimpiai Falu	15 400		Olimpiai lottó	235 000
Sportok	15 500		Televíziós közvetítési jogok	32 000
Belépőjegyek	7 000		Belépőjegyek	27 000
Bevétel felosztás	38 000		Beruházások kamatai	9 000
Művészetek és kultúra	2 100		Bevétel felosztás	9 000
Hivatalos ünnepségek	5 500		Sportolók szállása	2 000
Egyéb	11 400		Program eladások	1 000
Állami ráfordítások	176 000		Állami hozzájárulások	176 000
Kanadai állam	142 000		Kanada	142 000
Québec tartomány	25 000		Québec	25 000
Ontario tartomány	1 000		Ontario	1 000
Montréal város	8 000		Montréal	8 000
			Deficit felosztása	990 000
			Montréal város	200 000
			Québec tartomány felvett hitelei	790 000
Költségek	1 596 000		Bevételek	1 596 000

Montreáli olimpia után készült kimutatás

	ezer dollár
NOB	49 696		Televíziós jogdíjak	286 524
Általános és adminisztrációs	384 469		Szponzoráció	123 191
Létesítmények felépítése, használata	97 389		Kamatjellegű	167 303
Egyéb	16 691		Emlékérme program	29 707
			Belépőjegyek	139 834
Nyereség	251 643		Egyéb	53 329
Költségek	799 888		Bevételek	799 888

Los Angeles után készült kimutatás a költségekről

Ennek a rendezésnek az egyenes következménye volt, hogy az 1984-es olimpiára mindössze egyetlen város, Los Angeles pályázott, mivel a rendezés költségeit a többi város innentől kezdve nem tekintette finanszírozhatónak. A '76-os tanulságokat azonban levonta mind az amerikai állam, Kalifornia állama, és Los Angeles város vezetősége is, így ők ‒ a lakosság különösen nagy nyomására ‒ mindannyian "kiszálltak" az olimpia szervezésének kötelezettségvállalásából. Így lett Los Angeles az első olyan játékok otthona, mely egyrészt semmilyen szervezésbeli kötődéssel nem kapcsolódott a városhoz, másrészt teljes mértékben magánszektor finanszírozta. Így ezt a rendezést tekinthetjük az első igazán üzleti alapon szerveződött olimpiának, melynek az elsőszámú célja a rövidtávú profitszerzés volt. Ez megmutatkozik az eredménykimutatás bevétel- és költségstruktúrájában is, mely a montrealiétól jelentősen eltér (2. táblázat).

A városi infrastrukturális beruházások Los Angelesben kismértékűek voltak, még a 100 millió dollárt sem érték le, vagyis a montreálinak kevesebb, mint a tizedét tették ki! Ebbe az összegbe már a közlekedési hálózat és a sportlétesítmények építése is belefért. A szervezők persze tisztában voltak azzal, hogy a város puszta méretei miatt is gyakorlatilag minden szükséges dologgal már rendelkezik, így vállalkozhattak egyáltalán a pályázásra. A bevételi oldalt nézve pedig először sikerült nagyon magas áron eladni a televíziós közvetítési jogokat, az előzetes üzleti alapú tárgyalásoknak köszönhetően (Montreal: 106M dollár, Moszkva: 202M dollár, LA: 476M dollár. A különösen nagy helyi érdeklődést pedig véleményem szerint elősegítette az amúgy az Olimpia Mozgalom számára szomorú szocialista blokk bojkottja is, ugyanis ezen országok atlétái rendívül sok versenyszámnak lettek volna elsőszámú esélyesei, így viszont átadták helyüket (többek között) amerikai vetélytársaiknak.

A londoni olimpia gazdasági vonatkozásai

Az Egyesült Királyság fővárosa a világ egyik legnagyobb és leggazdagabb városa, így joggal számíthattunk egy zökkenőmentes, jól szervezett olimpiára. A város meglévő infrastruktúrája lehetővé tette, hogy a pénzügyi források legnagyobb részét az Olimpiai Park felépítésére, és környezetének fejlesztésére fordítsák, életet lehelve az addig sokszor lesajnált, ipari területnek ismert kelet-londoni negyedekbe.
A britek azonban így is bőven túllépték az előzetesen tervezett költségvetést. Az eredeti pályázatban szereplő két és fél milliárd font helyett végül a hivatalos adatok szerint is több, mint kilenc milliárd fontot költöttek, egyes becslések szerint viszont jócskán túllépték a tíz milliárdot. A túlnyomó részben adófizetői pénzből történő finanszírozás miatt így nem csoda, hogy éles kritikák tömkelegét kapja a szervező bizottság és a kormány. A pénzügyi keretek nagyságrendjéhez csak egy adalék: csak a sportlétesítmények biztosítására több mint 550 millió fontot költöttek.

Lássuk azonban a bevételi oldalt is - még ha végső és konkrét számok nem is elérhetőek. Tanulva a korábbi szervező bizottságok hibáiból, a brit szervezők komolyan átgondolták azt, hogy a játékok után mely létesítményeket tud a város a jövőben is kihasználni, és melyeket nem. Így például az Olimpiai Falu 2800 lakását újonnan építették, több, mint egy milliárd fontból, de már egy évvel a játékok előtt sikerült őket eladni két nagy befektetői csoportnak, akik hosszútávon kívánják hasznosítani a területet.

Szintén hosszú távú célokat szolgál majd az olimpiai stadion és az uszoda. Ezzel ellentétben ideiglenes létesítmények például a vízilabda-, kézilabda- és kosárlabda-arénák, valamint a város különböző helyszínein megrendezett versenyek lelátói, például a Horse Guard's Parade-ben található strandröplabda pálya, vagy a greenwich-i lovas pálya - így ezek további hasznosítása legalább is kérdéses.

Nem mondható sikertörténetnek az olimpia bevételi oldala a turizmus szempontjából sem. A játékok kiszorító hatása egy általában rendkívül sok turistát fogadó városnál kiemelten erős - és ezzel szemben nem áll a város ismertségének fokozódásából eredő pozitívum, mint például ahogy ez a barcelonai játékok esetében történt.

A londoni közlekedési vállalat például a már tavasztól tartó kampányában arra kérte a helyieket, hogy lehetőleg maradjanak otthon a kritikus hetekben. Sok potenciális turista szintén azért nem utazott Londonba, mert el akarta kerülni a várt tömeget és káoszt. Az utólagos tapasztalatok szerint a kampány "túl jól" sikerült, és a város utcái az átlagosnál jóval üresebbek voltak, főleg azokban a negyedekben, ahol nem volt olimpiai esemény. Hotelek, kávézók, éttermek és boltok tulajdonosai panaszkodtak, és voltak kénytelenek drasztikusan árat csökkenteni a sokszor akár 30-35 százalékkal visszaesett forgalom miatt.

Összességében erősen kérdéses tehát, hogy a londoniaknak és a briteknek megérte-e ennyi áldozatot hozni a szervezés érdekében. Rengeteg pénzt és időt fordítottak a sikerre, de az egyelőre nem látszik, hogy a jövőben megtérül-e a gazdasági válság idejében véghezvitt hatalmas befektetés az amúgy is jól ismert és nagy presztízsű városnak.