A vártnál jobb az Alcoa eredménye

2012-10-10 08:30
Az elemzői várakozásoknál kedvezőbb harmadik negyedévi eredményről számolt be az amerikai alumíniumipari óriás Alcoa, miután a gépjárműipar nagyobb kereslete ellensúlyozni tudta a csökkenő alumíniumárak és a lassuló kínai gazdaság miatti veszteségeket.
Piaci elemzők azért is figyelemmel kísérik az Alcoa eredményeit, mivel hagyományosan ennek a társaságnak az eredményközlésével indul az amerikai vállalati jelentési szezon. Az Alcoa tájékoztatása szerint 143 millió dollár, azaz részvényenként 13 cent veszteséget könyvelt el a július-szeptemberi időszakban, szemben az előző év hasonló időszaki 172 millió dolláros, részvényenként 15 centes nyereségével. A társaság egyes egyszeri tételek nélkül számolva részvényenként 3 cent nyereséget ért el, ami kedvezőbb az elemzők által várt nullszaldós eredménynél.

Az Alcoa árbevétele éves szinten 9 százalékkal, 5,8 milliárd dollárra csökkent, elsősorban az alumínium világpiaci árának 17 százalékos zuhanása miatt.A vártnál kedvezőbb eredmény ellenére Claus Kleinfeld, a társaság vezérigazgatója óvatosságra intett, és arra hívta fel a figyelmet, hogy enyhe lassulás tapasztalható néhány régióban és a végfelhasználói piacon. Emiatt az Alcoa 7 százalékról 6 százalékra csökkentette a világpiaci alumíniumfogyasztás idei növekedésére vonatkozó előrejelzését. "Ez elsősorban Kína miatt lesz alacsonyabb" - mondta Kleinfeld.A vezérigazgató szerint a gépjárműpiac lendületes idők elé néz. A repülőgépipar stabil, mivel nyolc évnyi, azaz mintegy 8.500 repülőgépnyi rendelésállományt kell ledolgozni - mondta. Az autóiparban, Észak-Amerikában 11-15 százalékos éves növekedés várható - tette hozzá. Az Alcoa nettó eredményét rontotta a harmadik negyedévben egy 85 millió dolláros fizetési kötelezettséget jelentő, peren kívüli megállapodása egy bahreini alumíniumipari vállalattal. Az Aluminium Bahrain azzal vádolta meg az Alcoat, hogy alkalmazottai kenőpénzt fizettek Barheinben és túl magas áron adott el timföldet az országnak.
MTI