London megér kétmilliárdot?

Osztottak, szoroztak: itt a teljes olimpiai prémiumlista
Harle Tamás
2012-10-11 06:42
A Figyelő értesülései szerint összességében kétmilliárd forintot is meghaladó jutalmat oszthatott szét a Magyar Olimpiai Bizottság a kiváló londoni szereplés nyomán. Eddig csupán a sportolói prémiumok váltak ismertté, így lapunk elsőként közli a teljes listát.
A sportolók mellett immár az edzők, segítők, szövetségi munkatársak is megkapták az olimpiai jutalmakat. Akadnak meghökkentő esetek is: a csapatjátékok szövetségi kapitányai között például elhanyagolható a differencia, ám más sportágak esetében óriási különbségek is mutatkoznak. Amíg – információink szerint – az aranyérmet produkáló úszók szövetségi kapitányának számlájára 3 millió forint érkezett, addig Storcz Botond az amúgy remeklő kajak-kenusok kapitányaként 30 millió forintnál is többel gazdagodott.

Egy nekünk nyilatkozó főtitkár valószínűleg erre az ellentmondásra gondolt, amikor feltette a költői kérdést: rendjén való-e, hogy egyesek kisebb vagyont kaptak a „sportolóik után”? A felvetés is jelzi, a sok pénz nem csupán örömöt hozott. Igaz, voltak nagy viták, és kitörtek kisebb viharok – bizonyos sportágakon belül és azokon kívül is –, de Molnár Zoltán MOB-főtitkár szerint ez a demokrácia velejárója. Különösképpen, hogy a magyar sport történetében először bizonyos előre lefektetett elvek alapján minden szövetség maga tehetett javaslatot a szakemberek javadalmazásának mértékére.

Az arányokat a kormány 241/2012 számú határozata korábban már egyértelműen belőtte: minden sportágban a versenyzői jutalmak 60 százaléka volt szétosztható a sportszakemberek között, beleértve a szövetségi munkatársakat is. A Londonban sikeres sportolóknak átutalt 1 231 100 000 forint után tehát erre a célra igen tekintélyes, 740 milliós summa jutott. Ilyen nagyságrendű összeg soha nem állt eddig rendelkezésre.

Nehéz, de nem lehetetlen bizalmas adatokhoz jutni. Amíg a számok mögött nem kell megnevezni az embert, addig minden általunk megkérdezett vezető készségesnek mutatkozott, ám hivatalosan csak nagyon kevesen terítették ki a lapokat. „Ezt a pénzt az államtól, ha úgy tetszik, az adófizetőktől kaptuk, úgy érezzük, nincs jogunk titkolózni” – mondta lapunknak Nemcsik Balázs, a vízilabda-szövetség főtitkára, aki saját, 1,5 millió forintos jutalmát sem rejti véka alá. De nyíltságával kevesen értettek egyet.

Mindenesetre egy cseppet sem mellékes információ: az olimpiai jutalmak adómentesek.

Kajak-kenu
sportolói prémium: 371 000 000
sportvezetői prémium: 222 600 000

A Londonban hat érmet szerző sportág 13 versenyzője összesen 371 000 000 forint jutalmat lapátolt össze, a nevelőedzőkre eső 10 százalékon 15 korábbi mester osztozott. Ez azt jelenti, hogy – amint más sportágakban – itt is akadt, aki több egykori tanítóját megnevezte, ilyenkor a sikeressé vált tanítvány utáni pénz egyenlő részekre osztódik.

A felkészítésben részt vevő szakemberekre összesen 222 600 000 forint várt, ennek elosztására az MKKSZ tett javaslatot. A sportágban közvetlenül dolgozó 38 sportszakemberre (ideértve a szövetségi kapitányt is) 193 750 000 forint jutott, míg az orvosok, gyúrók, pszichológusok közül, valamint az MKKSZ-adminisztráció soraiból további 21-en részesültek összesen 28 850 000 forint jutalomban. A személyre szóló összegek – így saját jutalmának – közzétételétől Ábrahám Attila főtitkár elzárkózott. „Nekünk nincs közzétételi kötelezettségünk, hiszen a pénzt a MOB utalja” – indokolja a diszkréciót lapunk kérdésére.

Azon információnkat, miszerint a szövetségi kapitány, Storcz Botond 30, míg a legsikeresebb edző, Csipes Ferenc 50 millió forintnál is több prémiummal gazdagodott, a főtitkár sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, majd hozzátette: „A legjobban honorált sportszakember is sokkal kevesebb díjazást kapott, mint a legmagasabb jutalomban részesített versenyzőnk.”






Csipes – értesüléseink szerinti – extra magas summáját indokolhatja, hogy tanítványai közül Kozák Danuta kétszeres aranyérmes lett Londonban (egyéniben és négyesben), míg Szabó Gabriella négyesben szerzett bajnoki címet, tehát az edző prémiumát három aranyérem dagasztotta tekintélyesre. Csak emlékeztetőül: Kozák a maga 63 millió forintos díjával az egész magyar olimpiai küldöttség éllovasa lett mind az eredményt, mind pedig a kivívott jutalmat tekintve.

Kézilabda
sportolói prémium: 168 000 000
sportvezetői prémium: 100 800 000

A londoni olimpián oly sok örömöt szerző és végül elődöntőbe jutó férfiválogatott tagjainak eredményességi prémiuma elérte a 168 millió forintot. Elvileg a 16 játékosnak egyaránt 10,5-10,5 millió forint dukált volna, ám – tudomásunk szerint – a szövetség három kategóriát állított fel. Az elsőbe azok tartoznak, akik alig-alig jutottak szóhoz (úgy tudjuk, ők 5,5 millió forint körül kaptak), a másodikba a csapat standard játékosai kerültek (10,5 millió forintos fejpénzzel), míg a legmagasabbra (13,8 millióra) Fazekas, Császár, Harsányi és Nagy László játékát értékelték a döntéshozók – a szövetség által hivatalosan nem megerősített információink szerint.

Lukács Zsuzsanna ügyvezető igazgató elmondta, hogy a hatfős szakmai és egészségügyi stáb, valamint az olimpiai csapatba játékosokat adó klubedzők jutalma együttesen 35,154 millió forint volt (a keretbe több játékost delegáló egyesületek szakvezetői a maximálisan adható 2 millió forintot kapták). Az olimpiai kerettagok nevelőedzői összesen 16,8 millió forinthoz jutottak. A csapat olimpiai felkészülését és szereplését segítő további 12 szakember, sportági vezető és szövetségi munkatárs összesen 25 millió forint prémiumban részesült – a személyes összegekre vonatkozó kérésünket itt is elutasítás fogadta. 

Hivatalosan nem kaptunk információt Mocsai Lajos prémiumáról sem, 8,5 milliós becslésünket a szövetség berkeiben jártas informátoraink nem tartották a valóságtól elrugaszkodottnak. 

MOB-élcsapat
A két évvel ezelőtt minden jelentős sportirányítási feladatot megkapó és 2012-ben immár több mint 10 milliárd forintból gazdálkodó Magyar Olimpiai Bizottság számára ezúttal a kormányrendelet külön premizálási keretet biztosított. Az úgynevezett csapatiroda dolgozói összességében igen jelentős, 74 millió forintos összeget érdemeltek ki (lásd a grafikonon). Információink szerint jellemzően 3–10 millió forintos összegekről van szó, a legmagasabb jutalomban minden bizonnyal a jelenlegi MOB-élcsapat, Molnár Zoltán főtitkár, Szabó Bence sportigazgató, valamint Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató részesült. A MOB-osok jutalmazását nem mindenki tartotta igazságosnak. Kovács Tamás, a bizottság exsportigazgatója néhány nappal ezelőtt kifejezetten nehezményezte a jutalmak mértékét, mások viszont arra emlékeztetnek, az egykori kiváló vívót talán az bántja, hogy a viszonylag sikertelen pekingi szereplés után az akkori MOB-vezetők javadalmazása nagyságrendekkel elmaradt a mostani elismeréstől. A jutalom megítélésétől függetlenül a nekünk nyilatkozó sportági szakemberek azt azonban készséggel elismerték, hogy az olimpiai bizottság kiváló munkát végezve mindvégig igazi partnere volt a szövetségeknek.

Úszás
sportolói prémium:
sportvezetői prémium: 86 760 000

A Kovács Ági Sydney-ben aratott győzelme után ismét olimpiai aranyérmet szerző sportágban 9 versenyző „termelte ki” a 144 600 000 forintnyi eredményességi jutalmat. Ebből Gyurta Dániel 58, Cseh László pedig 28 milliót vihetett haza; tehát ők ketten együtt összehozták a sportági hozam döntő felét. Érdekesség, hogy az úszók statisztikájából hiányzik Risztov Éva 35 milliója, mert a 10 km-en elsőként célba érő sportolónő hivatalosan a hosszútávúszókhoz tartozik; még akkor is, ha annak a szövetségnek papíron egyetlen igazolt versenyzője sincs (!). Ez utóbbi tény ismeretében több mint meghökkentő, hogy információink szerint a hosszútávúszók elnöke több millió forintos jutalmat kapott. Persze hivatalosan ezt sem tudhatjuk.

A sportolói jutalmak 60 százalékát kitevő 86 760 000 forinton 19 szakember osztozott. Úgy tudjuk, a Gyurta és Risztov felkészítésében egyaránt részt vállaló Széles Sándor 19 milliós prémiuma volt itt a legmagasabb tiszteletdíj, de az úszóknál a hagyományokhoz hűen ezúttal is elsősorban teameket jutalmaztak. A Gyurta után járó 30 millió forintot is hosszas megbeszélés és szakmai egyetértés közepette osztották fel az érdekeltek között. Értesülésünket, amely szerint Kiss László szövetségi kapitány – a kajakosok számait látva talán kevesellhető – 3 millió forintos prémiumot kapott, több belső informátorunk is helytállónak nevezte.

Úgy tudjuk, a szövetség alkalmazottai közül csupán a nemzetközi ügyeket intéző menedzser és az utánpótlásért felelő Güttler Károly kapott 1-1 millió forintot, ám ezt dr. Szabó Tünde sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, saját jutalmának mértékére azonban készséggel válaszolt: „A főtitkár nulla forint prémiumot vett fel.” A miértre azt felelte: „Így döntöttem, én így vagyok nyugodt.”

Vízilabda
sportolói prémium: 227 500 000
 (91 millió forint férfi + 136,5 millió forint női)
Sportvezetői prémium: 136 500 000

Fejenként hétmillió forint jutalmat érdemeltek ki a férfiválogatott tagjai azzal, hogy három egymás után kivívott olimpiai cím után ezúttal az ötödik helyre vitték Magyarországot. A lányok negyedik helye fejenként 10,5 milliót ért a játékosoknál; híreink szerint némi differenciálás mindkét csapatnál előfordult.




Az ezúttal eredményesebb női szakágban 71 140 000, a férfiaknál 50 600 000, míg a szövetségi dolgozók között 14 760 000 millió forintot tudtak szétosztani a szakembereknek a két vízilabdacsapat eredménye alapján.

A kártyákat kiterítő Nemcsik Balázs főtitkártól tudjuk, hogy Merész András női kapitány 11,4 millió forinttal gazdagodott, míg segítői 9,1, illetve 6 milliót vehettek fel, attól függően, hogy mennyit dolgoztak a csapattal. Ebben a szakágban hat tréner vehetett fel jutalmat azért, mert klubjaik játékost adtak Londonba. A férfikapitányi poszttól London után búcsúzó Kemény Dénes jutalma 7, két edzőjének a prémiuma 5-5 millió volt, míg a válogatottakba játékosokat adó négy klub szakvezetőinek bankszámláján egyaránt 1,25-1,25 millió forint landolt.