A prémium euró államkötvény a külföldieknek is kaput nyit

2012-10-11 16:23
A prémium euró államkötvény a külföldi befektetőknek is kaput nyit, s az ígért 5 százalék körüli kamatszint versenyképes a nemzetközi piacon - felelte Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója.
Prémium Euró Magyar Államkötvény (PEMÁK) néven hároméves futamidejű, változó kamatozású, az euróövezeti átlagos fogyasztói árindex felett 2,5 százalékos kamatprémiumot fizető, egy euró alapcímletű állampapír kibocsátását tervezi az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) - jelentette be Borbély László András, az ÁKK vezérigazgató-helyettese csütörtökön, jelezve, hogy az új papírral a kincstár elsősorban a lakosságot célozza meg, de a belföldiek mellett devizakülföldi természetes és jogi személyek egyaránt vásárolhatják.

Már a külföldiek előtt is szabad a pálya

Eddig a külföldiek nem vásárolhattak az ÁKK által kibocsátott kamatozó kincstárjegyből, illetve forint alapú prémium államkötvényből, így a prémium euró államkötvény a külföldieknek is kaput nyit - mondta Forián Szabó Gergely. A befektetési szakember szerint az első kibocsátás tesztként szolgálhat, az ÁKK felmérheti, hogy milyen lakossági, illetve intézményi kereslet nyilvánul meg, ideértve a külföldi befektetőket is.Hozzátette: könnyen elképzelhető, hogy az ÁKK által jelzett néhány száz millió eurónál nagyobb kereslettel szembesül az államadósságkezelő, mivel az ígért 5 százalék körüli kamatszint versenyképes a nemzetközi piacon, figyelembe véve Magyarország kockázati megítélését is. Annál is inkább, mert jelenleg az állam hasonló lejáratú devizakötvényei valamivel alacsonyabb hozam mellett forognak a nemzetközi másodlagos piacon - fűzte hozzá.

Úgy vélte, így a kedvező nemzetközi hangulatban a 3 éves prémium eurókötvények iránti külföldi érdeklődés akár ki is válthatná az eredetileg csak az EU/IMF-megállapodás utánra tervezett devizakibocsátást. Az államadósság minél olcsóbb és biztonságosabb finanszírozása szempontjából ugyanakkor előnyösebb lenne, ha inkább hosszabb futamidejű dollárkötvényeket dobnánk piacra, ezek iránt ugyanis most nagyon erős az érdeklődés - hívta fel a figyelmet a szakértő.

Aki devizában adósodott el, annak a devizakötvény javsolt

Arra a kérdésre, hogy a magyar lakosságnak mit érdemes mérlegelnie, ha választani kell a forint- vagy a devizakötvény között, Forián Szabó Gergely azt felelte: először is számba kell venni, hogy miben keletkezik a jövedelme, illetve milyen devizában várhatóak a kiadások. Ha forintban, akkor a megtakarítást is forintban érdemes tartani. Kissé más a helyzet, ha valaki devizában van eladósodva - márpedig több százezer magyar családnak van devizahitele -, hiszen ebben az esetben a devizaadósság természetes ellensúlyaként, másképpen szólva a devizakockázat természetes fedezeteként is szolgálhat a devizakötvény, persze, ha van miből megvenni. Ha pusztán a kamatszint alapján hasonlítjuk össze a forint-, illetve a devizaalapú állampapírokat, akkor az alacsonyabb kamatszint miatt a devizakötvények kevésbé vonzóak. Ugyanakkor a forint gyengülésétől tartó befektetők számára megfontolandó lehet a megtakarítások egy részének devizában tartása - vont gyors mérleget a befektetési szakember.

A bankrendszer stabilitása szempontjából nem kedvező az ÁKK bejelentése, hiszen a lakosság részben a bankoknál lévő deviza-megtakarításból vehet prémium euró államkötvényt, így még nagyobb rés nyílhat a bankok mérlegében a devizában jegyzett eszközök (hitelek) és források (betétek) között. A bankoknak ezért a devizahitel-állomány folyamatos finanszírozása érdekében még több külföldi devizaforrást kell bevonniuk, és rendszeresen megújítaniuk, ami magasabb kockázatokkal és költségekkel járhat - hívta fel a figyelmet Forián Szabó Gergely.
MTI